Itt nézhetitek meg, hogy hogyan sikerültek az érettségik a középiskolákban, ahova jelentkeztetek

Tantárgyakra lebontva is meg lehet nézni az elemzéseket.

  • Rodler Lili

Mivel a módosítási időszak március 27-én lejárt, így a középiskolák sorrendjén a felvételitekkel kapcsolatban már nem változtathattok. Ettől függetlenül érdemes megnézni, hogy a választott intézményeiteknél milyenek voltak az elmúlt évek érettségi statisztikái.

Ezt az Oktatási Hivatal oldalán tehetitek meg ahol, ha az intézmény pontos nevét, és helyét bejelölitek, akkor azonnal ráláthattok a részletes statisztikákra. Az adatbázisban a vizsgák sikerességének arányára is szűrhettek a keresésnél.

Amint kiválasztottátok az intézményt egy részletes táblázatot fogtok látni, amin szerepel az érettségizők, a bizonyítványt szerzők és a sikeres előrehozott, illetve emelt szinten teljesített vizsgák száma is. Illetve arról is láthattok kimutatást, hogy hányan szereztek az érettségin teljesített eredményükkel nyelvvizsgával egyenértékű bizonyítványt.

 

Hozzászólások

Pilz Olivér is tankerületi vezető lett

Alig két hónappal azután, hogy három év kihagyás után visszatért a tanításhoz, már tankerületi igazgatóként folytatja munkáját Pilz Olivér. A Tanítanék Mozgalom egyik alapítója november 5-től a Miskolci Tankerületi Központ élére kerül.

„Abszurd hungarikum, hogy egy diáknak ma sokszor nehezebb bekerülnie egy úgynevezett elitgimnáziumba, mint néhány évvel később egy színvonalas egyetemre”

A hatosztályos gimnázium rengeteg lehetőséget ad a tehetséges gyerekeknek, a felvételik körül kialakult harc és az igazságtalan rendszer viszont komoly gond – véli Molnár Péter, a budapesti Toldy Ferenc Gimnázium igazgatója. Szerinte az iskolája ugyan a jelenlegi helyzet egyik nyertese, de a rendszer így is sok tehetséges gyereket hagy cserben.