Kompetenciamérés 2025: terheléses tesztmérést tartottak

A kompetenciamérés rendszere az elmúlt években többször is akadozott az iskolákban.

Az Eduline olvasói levelet kapott egy szülőtől, aki a KRÉTA-ban kapott értesítést arról, hogy a gyerekének matekból egy 45 perces terheléses tesztmérésen kell részt vennie március 3-án.

Feltehetően a terheléses tesztmérést azért szervezte meg az Oktatási Hivatal, mert a rendszer nem mindig működött rendesen.

Tavaly márciusban például több iskolában is voltak gondok.

Egy budai gimnazista akkor az Eduline-nak azt mondta, hogy a magyar még nagyjából rendben volt, ott csak néhány diáknál jelentkezett a probléma. A matekot azonban az osztályból csak néhányan tudták befejezni, mert az első részben nem jöttek be a grafikonok, amely alapján számolniuk kellett volna, a második részben viszont már a feladatok sem töltődtek be.

Február 27-ig lehetett véleményezni azt a rendelettervezetet, amelynek értelmében már március 1-től tétje lenne a kompetenciaméréseknek. Ez a gyakorlatban azt jelentené, hogy a diákok mérésen nyújtott teljesítményét „osztályzatokkal díjazzák”.

Az idei mérésekig viszont már nincsen sok idő, hiszen a 2024/2025-ös kompetenciamérések időpontja az Oktatási Hivatal tájékoztatása szerint:

  • a 11. és a 7. évfolyamon 2025. március 24. – április 8.,
  • a 10. és a 6. évfolyamon 2025. április 3. – április 30.,
  • a 8. évfolyamon 2025. május 5. – május 17.,
  • a 9. évfolyamon 2025. május 12. – május 23.
  • a 4. és az 5. évfolyamon 2025. május 19. - május 30.

írják a diákok a feladatlapokat.

 

Hozzászólások

„A lelkesedés és a bizalmatlanság furcsa elegye van a fiatalokban” – ezt tapasztalja az oktatási tárca párbeszédért felelős vezetője

Van, aki húszoldalas, kidolgozott javaslattal érkezik, mások attól tartanak, hogy az egész csak „látványpékség” vagy „youthwashing”. Kaderják Anita, az oktatási minisztérium társadalmi párbeszédért és részvételért felelős főosztályvezetője szerint önmagában az, hogy a diákok elmondhatják a véleményüket, még csak a nulladik lépés. A bizalomhoz az kell, hogy lássák, mi változik a javaslataik hatására.

„Abszurd hungarikum, hogy egy diáknak ma sokszor nehezebb bekerülnie egy úgynevezett elitgimnáziumba, mint néhány évvel később egy színvonalas egyetemre”

A hatosztályos gimnázium rengeteg lehetőséget ad a tehetséges gyerekeknek, a felvételik körül kialakult harc és az igazságtalan rendszer viszont komoly gond – véli Molnár Péter, a budapesti Toldy Ferenc Gimnázium igazgatója. Szerinte az iskolája ugyan a jelenlegi helyzet egyik nyertese, de a rendszer így is sok tehetséges gyereket hagy cserben.