Bruttó 300 ezer forint alatt is lehet az átlagjövedelem: ezekkel az alapszakos diplomákkal keresnek a legkevesebbet
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
A pedagógus úgy intézte, hogy a pizsamapartin kettesben maradhasson az egyik fiúval.
A Zala Vármegyei Főügyészség tájékoztatása szerint a Laky Demeter Római Katolikus Általános Iskola (Rezi) egyik pedagógusa februárban egy pizsamapartit szervezett, amelyen nyolc diák vett részt, köztük a bántalmazott fiú is. A tanár úgy alakította a helyzetet, hogy a tornacsarnok előterében a fiú vele egy helyiségben aludjon, és a fekhelye közvetlenül az övé mellett legyen - írja a
A bántalmazás akkor derült ki, mikor a szülő másnap felhívta az iskolát, hogy a gyerekét a tanár szexuálisan zaklatta. Ezt követően az intézményvezető és a főegyházmegye képviselője meghallgatta a szülőt és a diákot. Az iskola vezetése ezután azonnal felfüggesztette a pedagógust és feljelentést tett a rendőrségen.
Az Eduline-on is beszámoltunk arról, hogy pedagógust, aki egyébként a tagiskola igazgató-helyettese is volt, bilincsben vitték el a rendőrök.
Jánky Judit, a Zala Vármegyei Főügyészség ügyésze az esettel kapcsolatban úgy fogalmazott.
„A nyomozás jelenlegi szakaszában ennél több felvilágosítás nem adható, de ha vádemelésre kerül sor, akkor várhatóan közleményt adunk ki az ügyben.
A hatóságok szexuális erőszak bűntettének gyanújával indítottak eljárást, amely 5 évtől 20 évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető. A tanár a kihallgatása során részbeni beismerő vallomást tett.
A bíróság úgy ítélte meg, hogy a tanár esetében fennáll a szökés, az elrejtőzés, valamint a bűnismétlés veszélye, ezért elrendelték a letartóztatását.
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
A Szegedi Törvényszék megsemmisítette a kormányhivatal elutasító határozatát, amely megakadályozta, hogy alapítványi fenntartásban induljon újra a 2024-ben bezárt intézmény. Az iskola a tervek szerint a 2027/2028-as tanévben nyithatja meg ismét a kapuit.
Akár 30 év tapasztalattal is csak bruttó 460 ezer forintot keresnek a kulturális dolgozók a szakszervezet szerint. A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) a pedagógusbérekhez igazodó bérrendezést követel, ezért a Tisza-frakció valamennyi országgyűlési képviselőjének levelet küldött. A szervezet október 19-én demonstrációt is tart Budapesten.
A szervezet szerint a döntés a polgári engedetlenség miatt kirúgott tanárok folyamatban lévő pereiben is fontos szerepet játszhat.
„Nem egy nulladik évfolyamra van szükség, hanem az első osztályt kellene módszertanilag és szemléletében máshogy elkezdeni” – reagált a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület (MOE) a Nemzeti Pedagógus Kar legújabb javaslatára. A szervezet szerint a nulladik osztály bevezetése gyakorlatilag irreális elképzelés, amely ahelyett, hogy megoldaná a problémát, csupán elfedné az iskolarendszer merevségéből fakadó hiányosságokat.
Ne kisiskolásokat várjanak a tanítók az első osztályba, hanem az iskola alkalmazkodjon jobban a hat-hét éves gyerekek életkori sajátosságaihoz – többek között ezt javasolja a Nemzeti Pedagógus Kar óvodai szakmai munkacsoportja. Szerintük az általános iskola első két évének, de legalább az első osztálynak a játékos átmenetről kellene szólnia.
Átfogó, életkornak megfelelő szexuális nevelést javasol az Európa Tanács mind a 46 tagállamában. A szervezet szerint a gyerekeknek nemcsak biológiai ismeretekre van szükségük, hanem arra is, hogy felismerjék a bántalmazást, tisztában legyenek a saját határaikkal, és tudják, mikor és hogyan kérhetnek segítséget.
Ezeket a feladatokat kapták közép- és emelt szinten az angolból érettségizők.
Fendler Judit több olyan esetet is felidézett, amikor állítása szerint kormányközeli vállalkozók és fideszes politikusok próbálták befolyásolni az egyetem beszerzéseit.
Nem mindegy, mikor fejeztétek be a tanulmányaitokat, és az sem, hogy utána továbbtanultok vagy munkába álltok.
A korai szelekció megszüntetését, a tankötelezettség 18 évre történő visszaemelését és 10-12 évfolyamos egységes iskolák létrehozását javasolja a Civil Közoktatási Platform (CKP).