Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
A tettét beismerte, de nem tudott rá magyarázatot adni.
Elfogták azt a fiatalt, aki február 11-én bombával fenyegetett meg két fővárosi gyermekotthont. A BRFK XVIII. Kerületi Rendőrkapitányság közveszéllyel fenyegetés bűntett megalapozott gyanúja miatt indított eljárást a 16 éves lánnyal szemben – derül ki a BRFK közleményéből.
A közlemény szerint a lány február 11-én 14 óra 20 perckor felhívta az egyik XVIII. kerületi gyermekotthont, és közölte, hogy bombariadó van. Nem sokkal később ugyanígy tett egy másik kerületi gyermekotthonnal is.
A fővárosi nyomozók pár órán belül már azonosították is az akkor még feltételezett elkövetőt, egy 16 éves lányt, akit elfogtak majd aztán ki is hallgattak. A lány beismerte a bűncselekményt, arra viszont, hogy miért tette, nem tudott válaszolni.
Nemrég egy 13 éves kisfiú is bombariadót csinált Tápiószélen. Állítása szerint nem gondolta komolyan a dolgot, viccnek szánta és nem gondolta, hogy elhiszik. De nem ez volt az egyedüli eset az elmúlt hetekben. Sokan csak egy-egy dolgozatot akarnak ezzel megúszni, vagy kíváncsiak arra, hogy mi történik, ha félelmet keltenek.
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Korábban azt nyilatkozta, hogy a szocialista állambiztonság fenyegetéssel szervezte be, de ezután egyetlen jelentést sem adott.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.