Rangos nemzetközi tudományos kiállításon értek el hatalmas sikert a magyar diákok Tajvanon

Mindhárom magyar versenyző díjazásban részesült, egyikük pedig a dobogóra is felkerült.

Elismerésre méltó teljesítményt nyújtott a Magyar Innovációs Szövetség által delegált csapata a Taiwan International Science Fair-en (TISF) – osztotta meg a hírt a Magyar Innovációs Szövetség.

2025-ben összesen 658 hazai és külföldi résztvevő vesz részt, 233 kutatási projekttel. A több mint 30 országból érkező fiatal kutatók a Tajvani Nemzeti Tudományos Oktatási Központban mérték össze tudásukat.

A három magyar diák korábban az Országos Tudományos és Innovációs Olimpián értek el kiváló eredményeket, most pedig a nemzetközi mezőnyben is bizonyítva hódították meg Tajvant is.

Zsigó Dalma Kamilla, a Nyíregyházi Vasvári Pál Gimnázium tanulója a „Wibrazz" című projektjével a számítástechnika és mérnökinformatikus kategóriában 3. díjban, Raposa Bálint, az Aszódi Evangélikus Petőfi Gimnázium, Általános Iskola és Kollégium diákja kémia kategóriában, „Szén-aerogélek lítium-levegő akkumulátorban történő alkalmazása” c. munkájával 4. díjban, Ivánka Laura, a The British International School Budapest diákja viselkedés és társadalomtudomány kategóriában „DIVE&CLEAN” c. projektjével 4. díjban részesült.

 

Hozzászólások

Rohamtempóban, tanítási időben kellett véleményezni a tankerületi igazgatói pályázatokat – a PDSZ mellett egy diákmozgalom is tiltakozik

Volt, ahol a tantestületnek és az iskolában dolgozóknak mindössze egy napjuk volt arra, hogy átnézzék a tankerületi igazgatói pályázatokat, véleményt pedig csak egy szűk, előre meghatározott időintervallumban nyilváníthattak. Mivel ez tanítási időre esett, több pedagógusnak lehetősége sem volt részt venni a véleményezésben. Az ADOM Diákmozgalom szerint ilyen körülmények között nem lehetett érdemben véleményt mondani a pályázatokról.

Új munkahely, kevesebb fizetés: sürgős törvénymódosítást és garantált béreket követel a PDSZ

Nehéz helyzetbe került sok pedagógus, aki munkahelyet váltott a nyáron, mert sokan a korábbiakhoz képest kevesebb fizetést kaptak – hívta fel a problémára a figyelmet a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ). Ezen kívül azt is kiemelték, hogy a NOKS-és egyéb munkakörben dolgozók fizetésemelése kapcsán még nincsenek konkrét határidők, ezért, ha szükséges lesz, akkor sztrájkolni fognak.

Megválasztották a HÖOK új elnökét

Az új elnök programjának középpontjában a hallgatói érdekképviselet megerősítése, az egyetemek közötti együttműködés fejlesztése, valamint a felsőoktatás előtt álló változásokra való felkészülés áll.