Középiskolai felvételi 2025: lehet a központi írásbelin szövegkiemelőt használni?

Elmondjuk.

Január 18-án írják évfolyamtól függetlenül a középiskolába készülő diákok a központi írásbelit magyarból és matekból. A feladatlapokra tárgyanként 45-45 percük lesz.

A vizsgasort tollal kell kitölteniük, egyedül matekból az ábrákat készíthetik ceruzával. Felmerülhet ilyenkor a kérdés, hogy használhatnak-e szövegkiemelőt például a lényeg kiemeléséhez?

Az Oktatási Hivatal tájékoztatása szerint nem, az ábrákat leszámítva csak tollal dolgozhatnak.

A központi írásbelivel részletesen az alábbi cikkünkben foglalkoztunk:

 

 

Hozzászólások

Pilz Olivér is tankerületi vezető lett

Alig két hónappal azután, hogy három év kihagyás után visszatért a tanításhoz, már tankerületi igazgatóként folytatja munkáját Pilz Olivér. A Tanítanék Mozgalom egyik alapítója november 5-től a Miskolci Tankerületi Központ élére kerül.

„Abszurd hungarikum, hogy egy diáknak ma sokszor nehezebb bekerülnie egy úgynevezett elitgimnáziumba, mint néhány évvel később egy színvonalas egyetemre”

A hatosztályos gimnázium rengeteg lehetőséget ad a tehetséges gyerekeknek, a felvételik körül kialakult harc és az igazságtalan rendszer viszont komoly gond – véli Molnár Péter, a budapesti Toldy Ferenc Gimnázium igazgatója. Szerinte az iskolája ugyan a jelenlegi helyzet egyik nyertese, de a rendszer így is sok tehetséges gyereket hagy cserben.