Mutatjuk, mikor tartanak nyílt napokat a TOP 20-as gimnáziumok
Egyre több gimnázium teszi közzé a nyílt napjai időpontját, egyes intézmények pedig több napon át is várják az érdeklődő diákokat.
Megjelent a HVG 2025-ös középiskolai rangsora. Idén az első tízben több változás is látható. Van olyan iskola, ami tavaly még a harmadik volt, idén azonban kicsúszott a top 10-ből.
2025-ben is a budapesti Deák Téri Evangélikus Gimnázium lett az ország legjobb egyházi fenntartású középiskolája - derül ki a HVG frissen megjelent, 2025-ös középiskolai rangsorából.
Bár az első helyen szereplő intézmény továbbra is tartja a helyét, a 2024-es középiskolai rangsorhoz képest több változás is van a top 10-ben. Bekerült például az első tízbe a tavaly még 13. helyen szereplő budapesti Szent Angéla Ferences Általános Iskola és Gimnázium, kiesett ugyanakkor a legjobb tízből a tavaly még harmadik Pannonhalmi Bencés Gimnázium és Szakkollégium, a 2024-ben a harmadik helyen szereplő piliscsabai Páduai Szent Antal Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola, valamint a miskolci Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium, ami tavaly a kilencedik volt.
Az egyházi iskolák rangsorának első tíz helye idén a következőképp alakul:
| HVG Középiskolai rangsor 2025 |
| Idén is összeállította a középiskolai rangsorát a HVG. Nézd meg a teljes listát Magyarország száz legjobb középiskolájáról a hvg360-on. A nyomtatott kiadványt, amely bővebb ismertetőt is tartalmaz, itt tudod megrendelni, vagy október 25-től az újságárusoknál is beszerezhető. |
Hogyan állították össze?
A rangsor összeállítása során többek között olyan tényezőket vettek figyelembe, mint
A legjobb középiskolákkal részletesen az alábbi cikkünkben foglalkoztunk:
Egyre több gimnázium teszi közzé a nyílt napjai időpontját, egyes intézmények pedig több napon át is várják az érdeklődő diákokat.
Távozik a Mathias Corvinus Collegium éléről Szalai Zoltán főigazgató. A HVG birtokába került búcsúlevél szerint nem saját elhatározásából hagyja el az intézményt, munkája az új vezetés döntése alapján szűnt meg.
Az egyeztetésen szóba került a pedagógusok értékelési rendszere, az SNI-s gyerekek ügye és az új NAT is. A Civil Közoktatási Platform szeptember 22-én első alkalommal egyeztetett Kókayné Lányi Marietta közoktatásért felelős államtitkárral, a találkozó részleteiről a szervezet a Facebookon számolt be.
A hallgatók stresszforrásaira, anyagi helyzetére, mentális jóllétére és munkavállalására is rákérdeznek abban a kérdőívben, amely az új felsőoktatási stratégia kialakítását szolgálja. Arra is kíváncsiak, mennyire készíti fel az egyetem a diákokat a munkaerőpiacra.
A Pedagógusok Szakszervezete alapvetően támogatja a továbbképzési rendszer átalakítását, de több ponton is változtatna a kormány társadalmi egyeztetésre bocsátott tervezetén. Többek között a belső képzésekért járó krediteket és a helyettesítések elszámolását is módosítanák.
@eduline.hu 🎓🧪 Novák Blanka biológus, aki fiatal kutatóként már 18 évesen a Nobel-díjátadón képviselte Magyarországot. A Brain Bar csütörtöki napján beszélgettünk vele. @Novák Blanka #eduline #stem #magyartiktok #fy #magyar ♬ eredeti hang - eduline.hu
Újabb mélypontra esett a születésszám Magyarországon, az aktuális termékenységi viszonyok fennmaradása mellett 1,29 gyerek jutna egy nőre. A KSH adataira Magyar Péter is reagált.
Bocsánatot kért Lannert Judit azoktól, akiket megbántott egy évekkel ezelőtti, még oktatáskutatóként tett megszólalásában használt focis hasonlatával. Lannert szerint a most terjedő, kiragadott részlet egyáltalán nem adja vissza eredeti mondandóját, ugyanakkor elismerte, hogy a hasonlat nem volt szerencsés.
Már folyik a tanulói és pedagógus-laptopok igénylése a KRÉTA rendszerben. A regisztráció szeptember 17-én indult újra, az idei tanévben pedig elsősorban az 5. és 9. évfolyamos diákok kerülnek sorra. A tervek szerint az érintett tanulók már október elejéig megkaphatják az új eszközeiket. Mutatjuk, hol és hogyan lehet benyújtani az igénylést.
Jelenleg 853 iskolaőr teljesít szolgálatot az oktatási intézményekben, és további 284 iskola szeretne csatlakozni a programhoz.