Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
A diák úgy véli, volt középiskolájában megalázták.
Nem volt megállapítható a zaklatás és nem valósult meg a diáklány ellehetetlenítése, ezért első fokon elbukta a pécsi Ciszterci Rend Nagy Lajos Gimnáziuma ellen indított pert Pankotai Lili - írja a Telex.
A diák ügye egészen 2022-ig nyúlik vissza; ekkor adta elő a trágár szavakat is tartalmazó slam poetry-jét a Szolidaritás a tanárainkért című rendezvényen. A slam poetry elhangzása után az intézmény nyilvános posztban határolódott el a lánytól, aki nem sokkal később elhagyta az intézményt, mert úgy véli, megalázták.
Pankotai többek között arról számolt be, hogy az intézményvezető egyfajta felmérést végzett róla a tanárok körében, akiket arról kérdezett, szeretnék-e továbbra is tanítani az akkor végzős diákot. Egy pedagógus kivételével állítólag mindanyian nemmel válaszoltak, a lány pedig 2022 novemberében elhagyta az intézményt. Később a Társaság a Szabadságjogokérttal (TASZ) közösen pert indított. Iskolájától a nyilvános bocsánatkérés mellett egymillió forintos sérelemdíjat követelt.
Bár úgy tűnt, hogy a felek peren kívül is megegyeznek, ezért az eljárást egy ideig szüneteltették is, a Pécsi Törvényszék végül kedden első fokon ítéletet hirdetett, amely szerint elutasították Pankotai Lili keresetét. A bíróság szerint az ellehetetlenítés és a zaklatás, az egyenlő bánásmód hiánya nem volt megállapítható.
Az ítélet nem jogerős, a fellebbezésről az írásbeli indoklás értékelése után döntenek.
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Korábban azt nyilatkozta, hogy a szocialista állambiztonság fenyegetéssel szervezte be, de ezután egyetlen jelentést sem adott.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.