Miért visz egy hatodikos kést az iskolába?

A késelő bőnyi hatodikos szülei között annyira megromlott a viszony, hogy az anya feljelentette az apát a rendőrségen.

Az Eduline is beszámolt arról, hogy hétfőn egy hatodikos kislány egy késsel szívtájékon szúrt egy másik kislányt a bőnyi iskolában.

"A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság ügyeletére 2024. április 29-én 8 óra 45 perckor érkezett bejelentés, miszerint a bőnyi Szent István Általános Iskolában egy fiatal lány megszúrta tanulótársát, aki súlyosan megsérült" - írja az esettel kapcsolatban a police.hu.

A Népszavának a megkéselt kislány édesanyja azt mondta, hogy nem haragszik a késelő gyerekre, neki csak egy a fontos, hogy a lánya életben maradjon, azonban azt nem érti miért visz kést egy hatodikos gyerek az iskolába.

A Telex helyszíni beszámolójából kiderült, hogy a késelő kislány viselkedése az utóbbi időszakban nagyon furcsa lett. Vérfarkasokat utánzott és furcsa üzeneteket küldött társainak, amiket később aztán visszavont, majd halállistát is készített. A rendőrség szerint a listán pirossal írta azok nevét, akiket meg akart ölni, és zölddel azokét, akiket nem.

A késelő gyerek édesanyja azt mondta, hogy az apával már régóta megromlott a viszonyuk, korábban a rendőrségen is feljelentette. Az elmúlt hétvégén pedig a férfi úgy megfenyegette, hogy rendőrt hívott.

Az anya szerint feltehetően ez is szerepet játszhatott a gyereke viselkedésében.

A Népszavának egy nagypapa is nyilatkozott, akinek az unokája szintén a bőnyi iskolába jár. Ő azt mondta, hogy a furcsa viselkedéséért a késelő kislányt néha piszkálták.

Nagy Ágnes ezredes az esettel kapcsolatos sajtótájékoztatón úgy fogalmazott, hogy a késelő hatodikost csendes, jó tanuló gyereknek ismerték. A motivációját pedig büntetőeljárás keretében vizsgálják, ahol a kora ellenére védő és törvényes képviselő jelenlétében, gyanúsítottként vonják felelősségre.

A megszúrt kislányt jelenleg is a győri kórházban ápolják, az életmentő műtétet már elvégezték rajta. Az állapota életveszélyes, de stabil.

A Győri Tankerületi Központ pedig iskolapszichológusokat kért fel, hogy segítsenek a diákoknak és a pedagógusoknak feldolgozni a krízist.

 

 

Hozzászólások

Fóti Péter: Miért olyan nehéz az iskola átalakítása?

Amikor az oktatás megújításáról, modernizációjáról vagy az önálló, tanulóközpontú tanulásról beszélünk, hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy a változás útjában csupán a begyepesedett tantervek, a bürokrácia vagy a vaskalapos pedagógusok állnak. Azt gondoljuk: ha végre megadnánk a diákoknak a teljes szabadságot, a választási lehetőséget és a bizalmat, ők boldogan élvén vele azonnal virágzásnak indulnának. Vélemény.

Daganatos betegséggel küzdő gyerekek rajzaiból nyílt kiállítás a Magyar Nemzeti Múzeumban

Összesen 195, daganatos betegséggel küzdő vagy a gyógyulás útján járó gyerek alkotásait lehet megnézni a Magyar Nemzeti Múzeum új időszaki kiállításán. A rajzok között a kórházi élmények és a félelem is megjelennek, de elsősorban arról mesélnek, ami a gyerekeket a betegségen túl foglalkoztatja: családról, barátságról, szerelemről, sportról, zenéről és álmokról.

@eduline.hu

„A pedagógusok féltek meghívni, bármennyire is szükségesnek, jónak tartották a civil szervezetek jelenlétét” @amnesty_magyarorszag #eduline #iskola #magyar #civilszervezetek

♬ eredeti hang - eduline.hu

Még várják a jelöléseket a Karikó Katalin Nobel-díjából alapított JATE-díjra

Szeptember 8-ig várják a jelöléseket a Karikó Katalin Nobel-díjának pénzjutalmából alapított JATE-díjra. Három kategóriában – alumni, oktatói-kutatói és hallgatói – lehet jelölni a Szegedi Tudományegyetem közösségéhez kötődő személyeket. A Nobel-díjas kutató közben a pályakezdő fiataloknak is üzent: szerinte nem a hibátlan pályaív, hanem a kudarcok utáni újrakezdés képessége vezet sikerhez.