Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
A szülők szerint hangfelvétel van az igazgató durva bánásmódjáról, a jegyző hangsúlyozta, hogy a vizsgálat végéig mindenkit megillet az ártatlanság védelme.
Több óvodás korú gyerek szülei is felkeresték egy Fejér megyei település polgármesterét és jegyzőjét, hogy panaszt tegyenek az egyik óvoda igazgatónőjével szemben. A bejelentések hallatára az önkormányzat felfüggesztette az intézményvezetőt és belső vizsgálatot rendelt el – írta meg a hvg.hu.
A vizsgálatot a héten kezdi meg az erre felállított bizottság.
“Ennek eredményétől függően döntünk majd az elbocsátás, esetleges feljelentés mellett, addig természetesen az igazgató asszonyt is megilleti az ártatlanság vélelme, de a vizsgálat lezárultáig nem dolgozik”
– mondta a lapnak a település jegyzője.
A lap értesülése szerint a jelenlegi botrányt egy állítólagos bántalmazási ügy robbantotta ki. Úgy tudják, hogy az igazgató gyakran “beráncigálja az irodájába” azokat a gyerekeket, akikkel szerinte probléma van, egy kisfiúval pedig már többször is megtette ezt. Az egyik ilyen esetről állítólag hangfelvétel is készült, ennek birtokában keresték fel az önkormányzatot, ezúttal ugyanis “nem egyszerű megrángatás" történt.
A jegyző is tud a felvétel létezéséről, de a tartalmát nem ismeri, mert állítása szerint a hivatal munkatársainak ezeket egyelőre nem adtak át. A jegyző szerint azonban korai lenne bántalmazásról beszélni, egyelőre annyit árult el, hogy “fura visszaélésekről” hallottak, majd pontosított, hogy úgy érti, a “nevelési módszerekben vannak különbségek”.
Az intézmény igazgatóhelyettese annyit mondott, hogy nincs felhatalmazva, hogy bármit is mondjon a történtekről. Egyesek szerint évek óta ilyen az igazgató viselkedése, aki miatt már több pedagógus felmondott.
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Alig két hónappal azután, hogy három év kihagyás után visszatért a tanításhoz, már tankerületi igazgatóként folytatja munkáját Pilz Olivér. A Tanítanék Mozgalom egyik alapítója november 5-től a Miskolci Tankerületi Központ élére kerül.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.