Középiskolásoknak indít tehetséggondozó programokat az ELTE IK és TTK

Szeretnék, ha több lány, hátrányos helyzetű diák és látássérült jelentkezne ilyen képzésekre.

  • Székács Linda

Az Informatikai Kar 20, a Természettudományi Kar pedig 18 millió forintos támogatást nyert, amit középiskolásoknak szóló tehetséggondozó programok finanszírozására költenek - számolt be róla a honlapján az ELTE.

Az Informatikai Kar többek között szakköröket, diákolimpiai felkészítő és pályaorientációs foglalkozásokat, valamint versenyeket, táborokat és workshopokat szervez, míg a Természettudományi Kar "az összeget olyan programokra fordítja, amelyek a kar képzéseit és kutatásait népszerűsítik a középiskolákban, köztük legalább három vidéki intézményben."

Hozzáteszik: kiemelt figyelmet fordítanának a hátrányos helyzetű régiókból érkező diákokra, céljuk továbbá, hogy minél több olyan tehetséges diák jelentkezzen természettudományi szakra, akik eddig jellemzően kisebb arányban felvételiztek ilyen képzésekre. Például lányok, hátrányos helyzetű diákok, kistérségekben élők és látássérültek.

 

Hozzászólások

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.