Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
A Bizottság még nem írta alá a rendeletet, ami lehetővé tenné a nemrég bejelentett 32 százalékos béremelést.
Gulyás Gergely az atv.hu-nak adott szilveszteri nagyinterjújában számolt be arról, hogy a pedagógusok béremelését egyelőre csak társadalmi vitára bocsátották. Ahhoz, hogy január elsejétől a 10 helyett 32,2 százalékos emelést érjenek el, a Bizottság hivatalos visszaigazolására “feltétlenül szükség van”, az aláírás azonban még nem érkezett meg.
Orbán Viktor miniszterelnök a december 21-i éves sajtótájékoztatóján számolt be arról, hogy januártól a pedagógusok bére 32,2 százalékkal emelkedik. Alig két nappal az év vége előtt pedig személyesen Pintér Sándor jelentette be a béremelést, amiről a kormányrendelet szombat reggel meg is jelent a Magyar Közlönyben.
Bár pár héttel ezelőtt feloldották a befagyasztott uniós források egy részét, aminek következtében Magyarország megkapja a tanári béremelés feltételeként is emlegetett 10,2 milliárd eurót, és azóta a kormányrendelet is megjelent, még mindig nem biztos a tanárok bérrendezése.
A miniszter szerint az Európai Bizottság megígérte, hogy a jogi garanciát jelentő jóváhagyást elküldi a magyar kormánynak, azonban ez egészen idáig még nem történt meg.
„Hogy februárban a pedagógusok az átlagosan 32,2 százalékkal megemelt bérüket kaphassák meg a Bizottság visszaigazolása esetén, a Belügyminisztériumnak már most el kellett indítania a folyamatot. Ebből is látszik, hogy a magyar állam részéről jóhiszeműen járunk el. Reméljük, a Bizottság is állja a szavát"
- nyilatkozta Gulyás.
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Korábban azt nyilatkozta, hogy a szocialista állambiztonság fenyegetéssel szervezte be, de ezután egyetlen jelentést sem adott.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.