Így emelkedik januártól a pedagógusok fizetése - mutatjuk a 32 százalékos béremelés alapján meghatározott illetményeket

Alig két nappal a 2023-as év lezárása előtt a Belügyminisztérium részleteket közölt a december közepén belengetett 32,2 százalékos pedagógusbér-emelésről. Mutatjuk őket.

  • Székács Linda

A pedagógus I. fokozatot elért pedagógusok bruttó bérének összege januártól nem lehet kevesebb, mint 538 ezer forint, a pedagógus II. fokozatú munkavállalóké pedig 555 ezer forint - közölte a Belügyminisztérium csütörtök este.

Orbán Viktor miniszterelnök a december 21-i éves sajtótájékoztatóján számolt be arról, hogy januártól a pedagógusok bére 32,2 százalékkal emelkedik. Ennek feltételeként néhány - akkor még hiányzó - uniós dokumentum megérkezését határozta meg, amikről akkor azt mondta, hogy "bármelyik pillanatban" megérkezhetnek. A hiányzó dokumentumok pedig úgy tűnik, az ünnepek alatt befutottak, a Belügyminisztérium közleményében ugyanis az áll, hogy

"a kormány döntése szerint 2024. január 1-jével 32,2 százalékkal emelkedik a pedagógus-átlagbér, a pályakezdő gyakornokok fizetése pedig a pedagógusok új életpályájáról szóló törvényben a 2023. évre rögzített 400 000 Ft-os illetményhez képest 528 800 Ft-ra emelkedik, és ennél kevesebbet más pedagógusok sem kereshetnek. A kormány határozatban rendelkezik arról, hogy az emelt bérek februári kifizetéséhez szükséges források biztosítása a központi költségvetés terhére az állami, egyházi és magánintézmények fenntartói részére is megtörténjen."

A januártól érvényes bérsávok szerint a pedagógusok bruttó bére nem lehet kevesebb, mint

  • Pedagógus I. besorolás esetében 538 000 forint,
  • Pedagógus II. besorolás esetén 555 000 forint,
  • Mesterpedagógus kategóriában 630 000 forint,
  • Kutatótanár esetében pedig 750 000 forint.
Az Eduline egyik olvasója szerint ez - ped I. és ped II. fokozat esetén - körülbelül nettó 50 ezer forintos fizetésemelést jelent.

"Annak érdekében, hogy az átlagos 32.2%-os béremelés megvalósuljon, a fenti új alsó sávhatárok mellett további intézkedés is szükséges" - teszik hozzá a Belügyminisztérium közleményében azt a javaslatot téve, hogy a munkáltatók a pedagógusok bérét a továbbiakban olyan szempontok figyelembevételével állapítsák meg, mint

  • a szakmai gyakorlati idő mértéke,
  • a munkakör ellátásához a besorolás alapjául szolgáló iskolai végzettség, szakképesítés, továbbá a további, munkakörébenhasznosítható szakképesítés, szakképzettség idegennyelv-ismeret megléte,
  • a munkaköri feladatokon túl önkéntesen vállalt többletfeladatok, ideértve, ha a köznevelési foglalkoztatotti jogviszonyban állót több köznevelési intézményben vagytöbb feladatellátási helyen foglalkoztatják,
  • a munkakörében végzett tevékenységéhez kapcsolódó, a fenntartó vagy a köznevelésért felelős miniszter által adott elismerés megléte,
  • a munkáltató rendelkezésére álló forrás összege,
  • a pedagógus által tanított tantárgyak száma, továbbá
  • a pedagógus munkakör munkaerőpiaci szempontból történő betölthetősége.

A Kormány javaslata szerint továbbá ezek közül a szempontok közül a besorolás alapjául szolgáló végzettséget, a mesterfokozat meglétét további 2 százalékkal, a matematika, digitális kultúra, természettudomány, környezettan, fizika, kémia, biológia, földrajz szakos szakképzettséget pedig további 4%-os illetményemeléssel ismernék el.

Annak érdekében, hogy a forrást biztosan a pedagógusok béremelésére fordítsák, a Kormány szabályozza, hogy az illetményemelés céljából biztosítandó támogatást a fenntartók csak a pedagógusok személyi juttatására fordíthatják, valamint hozzáteszik, hogy "az illetményemelés fedezetére kapott többlettámogatást a fenntartók a pedagógusok után kifizetett személyi juttatások, adók és járulékok arányában adják át a fenntartott köznevelési intézményeiknek."

"A bérek emelésének további eszközeként bevezetjük, hogy ha a pedagógusnak három munkában töltött éven át nem emelkedne a fizetése – a magasabb fokozatba történő átsorolásból vagy a teljesítményértékelés eredményeként magasabb összegű illetmény megállapításától eltekintve –, akkor a havi illetményét legalább 2,5%-kal emelni kell" - egészítik ki.

 

Hozzászólások

Müller Anna: „Kellene egy rendelet arról, hogy délután két óra után ne lehessen tanítás”

Több mint három évtizeden át tanított matematikát és kémiát, ma országgyűlési képviselőként és az Oktatási Bizottság alelnökeként foglalkozik azzal a rendszerrel, amelynek működését saját bőrén tapasztalta. Müller Anna szerint a pedagógusok teljesítményét igenis értékelni kell – de nem mereven és ellenőrzés alapon. Arról beszélgettünk vele, hogyan változott meg a tanári pálya a 90-es évek eleje óta, miért hagyta ott az osztálytermet a politikáért és mit nem lehet számszerűsíteni egy pedagógus munkájában.

Lannert Judit: év végére elkészítik a magyar oktatás stratégiáját

Az oktatási miniszter szerint a gyerekek olyan digitális környezetben nőnek fel, de ez lehetőség és veszély is egyben, ezért az oktatási stratégia része lesz a mesterségesintelligencia-stratégia is. „A közösségi média használata kiszoríthatja az elmélyült olvasást, a személyes beszélgetéseket és a pihenést. A mesterséges intelligencia átgondolatlan alkalmazása pedig csökkentheti az önálló gondolkodás és gyakorlás lehetőségét, ha a tanuló rendszeresen a gépre bízza a feladat megoldását” – emelte ki a Lannert, majd hozzátette, hogy a stratégia része lesz ezért Magyarország oktatási és képzési mesterségesintelligencia-stratégiája is, aminek hamarosan megkezdik társadalmasítását.

@eduline.hu Bemutatkozik Sutyi, az ELTE bölcsész macskája🐱 #cica #cutecat #magyar #magyartiktok #fy ♬ eredeti hang - eduline.hu

Már igényelhetők az ingyenes laptopok a KRÉTA-ban, idén is sok a használt köztük

Már folyik a tanulói és pedagógus-laptopok igénylése a KRÉTA rendszerben. A regisztráció szeptember 17-én indult újra, az idei tanévben pedig elsősorban az 5. és 9. évfolyamos diákok kerülnek sorra. A tervek szerint az érintett tanulók már október elejéig megkaphatják az új eszközeiket. Mutatjuk, hol és hogyan lehet benyújtani az igénylést.