Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Alig két nappal a 2023-as év lezárása előtt a Belügyminisztérium részleteket közölt a december közepén belengetett 32,2 százalékos pedagógusbér-emelésről. Mutatjuk őket.
A pedagógus I. fokozatot elért pedagógusok bruttó bérének összege januártól nem lehet kevesebb, mint 538 ezer forint, a pedagógus II. fokozatú munkavállalóké pedig 555 ezer forint - közölte a Belügyminisztérium csütörtök este.
Orbán Viktor miniszterelnök a december 21-i éves sajtótájékoztatóján számolt be arról, hogy januártól a pedagógusok bére 32,2 százalékkal emelkedik. Ennek feltételeként néhány - akkor még hiányzó - uniós dokumentum megérkezését határozta meg, amikről akkor azt mondta, hogy "bármelyik pillanatban" megérkezhetnek. A hiányzó dokumentumok pedig úgy tűnik, az ünnepek alatt befutottak, a Belügyminisztérium közleményében ugyanis az áll, hogy
"a kormány döntése szerint 2024. január 1-jével 32,2 százalékkal emelkedik a pedagógus-átlagbér, a pályakezdő gyakornokok fizetése pedig a pedagógusok új életpályájáról szóló törvényben a 2023. évre rögzített 400 000 Ft-os illetményhez képest 528 800 Ft-ra emelkedik, és ennél kevesebbet más pedagógusok sem kereshetnek. A kormány határozatban rendelkezik arról, hogy az emelt bérek februári kifizetéséhez szükséges források biztosítása a központi költségvetés terhére az állami, egyházi és magánintézmények fenntartói részére is megtörténjen."
A januártól érvényes bérsávok szerint a pedagógusok bruttó bére nem lehet kevesebb, mint
"Annak érdekében, hogy az átlagos 32.2%-os béremelés megvalósuljon, a fenti új alsó sávhatárok mellett további intézkedés is szükséges" - teszik hozzá a Belügyminisztérium közleményében azt a javaslatot téve, hogy a munkáltatók a pedagógusok bérét a továbbiakban olyan szempontok figyelembevételével állapítsák meg, mint
A Kormány javaslata szerint továbbá ezek közül a szempontok közül a besorolás alapjául szolgáló végzettséget, a mesterfokozat meglétét további 2 százalékkal, a matematika, digitális kultúra, természettudomány, környezettan, fizika, kémia, biológia, földrajz szakos szakképzettséget pedig további 4%-os illetményemeléssel ismernék el.
Annak érdekében, hogy a forrást biztosan a pedagógusok béremelésére fordítsák, a Kormány szabályozza, hogy az illetményemelés céljából biztosítandó támogatást a fenntartók csak a pedagógusok személyi juttatására fordíthatják, valamint hozzáteszik, hogy "az illetményemelés fedezetére kapott többlettámogatást a fenntartók a pedagógusok után kifizetett személyi juttatások, adók és járulékok arányában adják át a fenntartott köznevelési intézményeiknek."
"A bérek emelésének további eszközeként bevezetjük, hogy ha a pedagógusnak három munkában töltött éven át nem emelkedne a fizetése – a magasabb fokozatba történő átsorolásból vagy a teljesítményértékelés eredményeként magasabb összegű illetmény megállapításától eltekintve –, akkor a havi illetményét legalább 2,5%-kal emelni kell" - egészítik ki.
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Alig két hónappal azután, hogy három év kihagyás után visszatért a tanításhoz, már tankerületi igazgatóként folytatja munkáját Pilz Olivér. A Tanítanék Mozgalom egyik alapítója november 5-től a Miskolci Tankerületi Központ élére kerül.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.