Önbizalomhiány miatt kevesebb lány választja a műszaki továbbtanulást

A 11. osztályos lányok jobb matematikai érdemjegyeket szereznek, mint a fiúk, mégis sokkal kevesebben választják az STEM (science, technology, engineering and math) pályákat - derült ki egy friss kutatásból.

Annak ellenére, hogy a lányok átlagosan jobb eredményeket érnek el a reál tárgyakból, a matematikai önbizalom a 11. osztályos fiúkban erősebb – derült ki abból az 1392 fős kutatásból, amelyet Becsei Lilla, a SOTE PhD hallgatója készített.

Az Együtt a Jövő Mérnökeiért Szövetség együttműködésével készült országos, reprezentatív kutatás a 11. osztályosok továbbtanulási terveit mérte fel, ami rámutatott arra, hogy a fiúk relatíve gyengébb matematikai osztályzataik ellenére is úgy érzik, mások jobb matekosnak tartják őket.

A kutatás eredményei szerint a STEM pályák mind a fiúknál, mind a lányoknál hátrébb sorolódnak a továbbtanulási lehetőségeik számbavételekor. Utóbbiaknál még jobban is, mint az a megszerzett tudásuk, érdeklődésük alapján indokolt lenne – fejti ki a kutatást koordináló Becsei Lilla, aki hozzátette, hogy sok más mellett az iskolatípus és a regionális különbségek is látványosan hatnak a tanulók pályaválasztási elképzeléseire.

A kapott válaszok alapján egyértelműen kirajzolódik, hogy a gimnáziumba járók mindössze 15 százaláka gondolkodik abban, hogy STEM területen folytassa a tanulmányait. A technikumok esetében a megkérdezettek 22 százaléka döntene a műszaki felsőoktatási képzések mellett. Geográfiailag pedig a közép-dunántúli 11. osztályos diákok körében nagyobb az érdeklődés a STEM iránt, míg a dél-alföldiek és a dél-dunántúliak esetében a legkisebb. Budapest a középmezőnyben található ebben az összevetésben.

Mint kiderült, a fiúk nagyobb önbizalmára a szülői minta is hatással van.

„A szülők közül jellemzően az apák dolgoznak STEM területen, a megkérdezett tanulók több mint 15 százalékának STEM területen dolgozik az édesapja. Míg az anyáknak mindössze 2,6 százalékát sorolhattuk STEM foglalkozási területre. A felmérés azt tárta fel, hogy a mérnök anyukák lányai szinte minimális mértékben választják a STEM-et továbbtanuláskor. A szülői minta, ezen belüli is a női minta -- a pályaismereten túl – hatással van egy lány matematikával és műszaki tudományokkal kapcsolatos viszonyára”

– magyarázza Frank Péter, az EJMSZ Kutatás munkacsoportjának vezetője.

Hiába teljesítenek jobban a lányok a műszaki- és természettudományos tantárgyakban, a többségük sokkal közelebb érzi magához az olyan területeket, amelyekben kitüntetett szerep jut az emberi kapcsolatoknak.

 

Hozzászólások

„Nem lehet a készülésre kényszeríteni egy nem neurotipikus gyereket” – így élte meg a középiskolai felvételit egy autista nyolcadikos

A középiskolai felvételi önmagában is komoly terhelést jelenthet egy nyolcadikosnak, egy autizmusspektrum-zavarral élő diáknál azonban a felkészülés egészen más kérdéseket is felvethet. Hogyan lehet hónapokon keresztül készülni, ha a gyerek nehezen veszi rá magát az otthoni tanulásra? Mit lehet tenni, ha jó képességei ellenére nem önálló a tanulásban? És hogyan választ iskolát egy család, ha közben azt érzi, hogy maga a felvételi rendszer elsősorban a neurotipikus, szabálykövető és rendkívül szorgalmas gyerekeknek kedvez?

Nem csak a rugalmas iskolakezdés van tervben, hanem a rugalmas óvodakezdés is

A kora gyermekkori ellátórendszer több ponton is átalakulhat a következő időszakban. A Civil Közoktatási Platform Dr. Kereki Judit kora gyermekkori jóllétért felelős államtitkárral egyeztetett a tervekről, amelyek között a rugalmas iskolakezdés visszaállítása mellett a rugalmas óvodakezdés lehetőségének megteremtése is szerepel.

@eduline.hu 🎓🧪 Novák Blanka biológus, aki fiatal kutatóként már 18 évesen a Nobel-díjátadón képviselte Magyarországot. A Brain Bar csütörtöki napján beszélgettünk vele. @Novák Blanka #eduline #stem #magyartiktok #fy #magyar ♬ eredeti hang - eduline.hu

Már igényelhetők az ingyenes laptopok a KRÉTA-ban, idén is sok a használt köztük

Már folyik a tanulói és pedagógus-laptopok igénylése a KRÉTA rendszerben. A regisztráció szeptember 17-én indult újra, az idei tanévben pedig elsősorban az 5. és 9. évfolyamos diákok kerülnek sorra. A tervek szerint az érintett tanulók már október elejéig megkaphatják az új eszközeiket. Mutatjuk, hol és hogyan lehet benyújtani az igénylést.