Szépen csendben csökken a pedagógusok száma a rendszerváltás óta

A KSH legfrissebb adataiból kiderült, hogy a rendszerváltás óta egy-egy tanévet leszámítva, de folyamatosan csökken a pedagógusok száma.

Az eltelt 33 év alatt a pedagógusok száma 23116 fővel csökkent. A grafikonon is jól látszik, hogy 2010-ig nagyjából egyenletes a csökkenés: körülbelül 5 évente 3 ezer fővel zsugorodott a pedafógusok száma. A 2010-es mélypont után ugyan többen tanítottak az iskolában, ugyanakkor az is jól látszik, hogy az emelkedés csak átmeneti volt. 2020-ra újabb 2 ezer pedagógus tűnt el a rendszerből. A 2022/2023-as tanévre pedig 73675-re csökkent a számuk.

Ezek után felmerülhet a kérdés, hogy mi történt 2010-ben? Akkoriban anyagi okok és a gyereklétszám csökkenése miatt több iskolát be kellett zárni, vagy össze kellett vonni, ezért sok pedagógus elveszítette a munkáját. Sok városban például Salgótarjánban, a szülők tüntetést szerveztek az iskolabezárások ellen.

Hogy milyen mértékben csökkent a tanulók száma, jól mutatja, hogy 1990-től napjainkig a diákok száma 458494 fővel lett kevesebb. Ugyanakkor csak szeptemberben Rétvári Bence szerint 1205 pedagógus döntött úgy, hogy nem él a lehetőséggel, és nem írja alá a státusztörvény miatt az új munkaszerződését.

 

 

 

Hozzászólások

„A lelkesedés és a bizalmatlanság furcsa elegye van a fiatalokban” – ezt tapasztalja az oktatási tárca párbeszédért felelős vezetője

Van, aki húszoldalas, kidolgozott javaslattal érkezik, mások attól tartanak, hogy az egész csak „látványpékség” vagy „youthwashing”. Kaderják Anita, az oktatási minisztérium társadalmi párbeszédért és részvételért felelős főosztályvezetője szerint önmagában az, hogy a diákok elmondhatják a véleményüket, még csak a nulladik lépés. A bizalomhoz az kell, hogy lássák, mi változik a javaslataik hatására.