Látás hónapja: egyszülős családban élő gyerekek szemüvegvásárlását támogatják

Az egyszülős családban élő gyerekek fejenként 60 ezer forintos támogatást kapnak.

Több mint 100 egyszülős gyerek szemüvegvásárlását támogatja 60 ezer forint értékben a Látás Hónapjához kapcsolódva az Egyszülős Központ - közölte a szervezet az MTI-vel, miután a VarázsSzem családi napon a Semmelweis Egyetem szakmai közreműködésével ingyenes látásfelmérést szerveztek gyerekeknek.

Nagy Anna, az Egyszülős Központ vezetője elmondta, hogy sokszor előfordul, hogy a szülők, a tanárok azt gondolják, a gyerek nem érti az anyagot, pedig csak nem látja jól a táblát.

Varga Péter, a Semmelweis Egyetem ellátásszervezési igazgatója pedig arra hívta fel a figyelmet, hogy érdemes évente látásvizsgálaton részt venni a gyerekeknek is.

A megfelelő szemüveg viselése segít a gyerek számára az iskolai teljesítmény javulásában, valamint önbizalmat ad az iskolai közösségben való aktív részvételre is

- fejtette ki Varga Péter.

Októberben a Látás hónapja program keretében több optika is ingyenes látásvizsgálattal várja a felnőtteket, gyerekeket egyaránt.

 

 

Hozzászólások

A NOKS-dolgozók bérrendezését és az elmaradt jutalmak kifizetését kéri a kormánytól a PDSZ és a PSZ

A jubileumi jutalmak visszamenőleges kifizetését, valamint a nevelést-oktatást segítő dolgozók (NOKS) bérrendezését sürgeti a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) és a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ), ezért nyílt levelet írtak Magyar Péternek és Lannert Juditnak. A szakszervezetek szerint mindkét intézkedés rövid időn belül megvalósítható lenne, és fontos üzenetet küldene a köznevelésben dolgozóknak az oktatásirányítás szemléletváltásáról.

Helyettes államtitkár lett a TASZ korábbi szakmai vezetője

Zeller Judit, a TASZ Esélyegyenlőségi és Önrendelkezési Programjának korábbi vezetője a miniszterelnök döntése alapján a Szociális és Családügyi Minisztérium helyettes államtitkára lett. A jogvédő szervezet szerint kinevezése fontos visszajelzés az emberi jogi szemlélet kormányzati szerepvállalására.