Nincs biológiatanár, ezért a rajztanár tartja az órát

Bár a kormány állítása szerint nincs tanárhiány, van olyan iskola, ahol a biológiát is a rajztanár oktatja.

A Népszava cikke szerint egy Pest megyei általános iskolában a tanárhiány miatt nincs ki megtartsa a biológiaórákat, így a rajztanárt bízták meg annak oktatásával. A tanár elmondása szerint nincsen biológiatanári képesítése, mégis neki kell megtartani az órákat.

Az igazgatóval nem mer ellenkezni, mert az új pedagóguséletpálya-törvény, vagyis a státusztörvény alapján az intézményvezetőtől is függ, mennyi lesz a pedagógusok fizetése.

Ezért inkább elővette a biológia tankönyvet és az anyag megtanulásával készül az órákra.

Ez csak egyik példája a továbbra is fennálló pedagógushiánynak, ami még mindig az ország számos oktatási intézményében gondot okoz. Az V. kerületi Hild József Általános iskolából a státusztörvény miatt nemrég 4 fő távozott, köztük az igazgatóval.

A Belügyminisztérium mára, október 5-ére ígért pontos adatokat az új jogviszony visszautasításáról nyilatkozó pedagógusok számáról, azonban azt már előre elmondták, hogy a várt tömeges felmondási hullám elmarad.

Azonban azóta az is kiderült, hogy a közoktatási intézmények statisztikai jelentésében októbertől nem mérik, hogy hány pedagógusi állás van betöltetlenül, és ezt az Oktatási Hivatal honlapján sem jelenítik már meg. Az adatlapból, amit az igazgatóknak kell kitölteni, kihúzták a betöltetlen tanári álláshelyekre vonatkozó részt, ami a korábbi adatlapokon még szerepelt.

Jelenleg annyit lehet tudni, hogy a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete közérdekű adatigénylése szerint július 1. és augusztus 1. között országszerte 670 pedagógus jelentette be a felmondását.

 

 

Hozzászólások

Demonstrációra készülnek a kulturális dolgozók: a pedagógusokéhoz igazodó bérezést szeretnének

Akár 30 év tapasztalattal is csak bruttó 460 ezer forintot keresnek a kulturális dolgozók a szakszervezet szerint. A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) a pedagógusbérekhez igazodó bérrendezést követel, ezért a Tisza-frakció valamennyi országgyűlési képviselőjének levelet küldött. A szervezet október 19-én demonstrációt is tart Budapesten.

MOE: Nem nulladik osztályra, hanem rugalmasabb iskolára van szükség

„Nem egy nulladik évfolyamra van szükség, hanem az első osztályt kellene módszertanilag és szemléletében máshogy elkezdeni” – reagált a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület (MOE) a Nemzeti Pedagógus Kar legújabb javaslatára. A szervezet szerint a nulladik osztály bevezetése gyakorlatilag irreális elképzelés, amely ahelyett, hogy megoldaná a problémát, csupán elfedné az iskolarendszer merevségéből fakadó hiányosságokat.