Ismét a Karmelita előtt végződött a demokrácia napi tüntetés

A tanévvel együtt a tüntetések is elkezdődtek, a hivatalos események után a Karmelita felé vették az irányt a résztvevők, ahol a rendőrök ellenállásába ütköztek.

  • Tornyos Kata

Két héttel a tanévkezdés után, szeptember 15-én 16:30-kor elkezdődött a tanév első nagy tüntetése a tanárok ügyében és a státusztörvény elleni közös fellépés érdekében. A résztvevők az Elvis Presely parkban gyülekeztek és onnan indultak tovább. A néhány ezres tüntető tömeg a gyülekező után elindult a Margit híd felé, hogy azon keresztül a Kossuth térre vonuljanak.

A szervezők „hétigenes” szórólapokat osztottak a részvevőknek, amellyel a közelgő népszavazásukra hívták fel a figyelmet. Ugyanis az aHang és az Egységes Diákfront közös összefogással alternatív oktatási népszavazást rendez október végére. Bár már korábban is próbáltak ilyen szavazást indítani, hivatalosan mindegyiket elutasították, így ezt már maguk fogják megszervezni.

A tüntetők jelenlegi követelései közé tartozik

  • a pedagógusok azonnali, 50 százalékos béremelése,
  • esélyteremtő nemzeti alaptanterv létrehozása,
  • és a státusztörvény visszavonása is,

amit július 4-én a megmozdulások ellenére megszavaztak a Parlamentben. A törvény alapján írt új szerződéseiket egyébként szintén szeptember 15-ig kellett megkapniuk a pedagógusoknak, akik legkésőbb szeptember 29-ig jelezhetik, hogy elfogadják-e azt. Azoknak, akik nem fogadják el, írásban kell nyilatkozniuk, amit később nem vonhatnak vissza.

„Menjünk fel, le a kordonnal”

A tüntetés hivatalos része még hét óra előtt véget ért, de a diákok és tanárok egy része ezután a Karmelita felé vette az irányt, ahol a rendőrök sorfallal állták el az útjukat. A Társaság a Szabadságjogokért képviselője a rendőröknek arról beszélt, hogy bár ez a tüntetés már spontán alakult ki, nincs joguk elállni a diákok útját. A kitartó tömeg 20:46-kor megpróbált előrenyomulni, hogy áttörjék a rendőrök alkotta sorfalat, mivel azonban a tüntetők csak egy kis csoportja mert fizikálisan is szembeszállni a rendőrökkel, ezért a próbálkozásaik nem jártak sikerrel. Korábban írtunk arról, hogy csoportosan elkövetett garázdasággal, illetve hivatalos személy elleni erőszakkal gyanúsítottak meg több olyan diákot, akik tavasszal a Karmelita körüli kordont akarták elbontani.

A rendőrség nemrég a honlapján tette közzé az esemény azon részleteit, miszerint „a jogellenesen felvonult csoport a rendőrsorfalat lökdösni kezdte, a rendőrök a balesetveszély elkerülése érdekében többször felszólították őket magatartásuk befejezésére.” Ezenkívül a résztvevők közül, még a Kossuth téren, négy embert vettek észre, akik pirotechnikai eszközt működtettek. Ennek okán a rendőrök intézkedtek és az érintett személyekkel szemben szabálysértési feljelentést fognak tenni - írja a police.hu.

A tüntetést a demokrácia nemzetközi napja alkalmából rendezték meg a Fridays for Future mozgalommal kiegészülve. „A demokrácia napja van, demokráciában akarunk élni, de cselekvés, kiállás, szolidaritás nélkül nincs demokrácia” – mondta Törley Katalin, a Tanítanék Mozgalom egyik alapítója, a Kölcsey kirúgott tanára.

 

 

Hozzászólások

Demonstrációra készülnek a kulturális dolgozók: a pedagógusokéhoz igazodó bérezést szeretnének

Akár 30 év tapasztalattal is csak bruttó 460 ezer forintot keresnek a kulturális dolgozók a szakszervezet szerint. A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) a pedagógusbérekhez igazodó bérrendezést követel, ezért a Tisza-frakció valamennyi országgyűlési képviselőjének levelet küldött. A szervezet október 19-én demonstrációt is tart Budapesten.