Mutatjuk, mikor tartanak nyílt napokat a TOP 20-as gimnáziumok
Egyre több gimnázium teszi közzé a nyílt napjai időpontját, egyes intézmények pedig több napon át is várják az érdeklődő diákokat.
Nyolc milliárd forintos magyar segélyből épül újjá a 2020-ban megsemmisült Petrinjai Általános Iskola. A bejelentést nem fogadták kitörő örömmel.
"Segítségnyújtásunk keretében vállaltuk, hogy a megsemmisült Petrinjai Általános Iskola helyett új iskolát építünk, melyre több mint 8 milliárd forintos adományt ajánlottunk fel" - számolt be róla a Facebookon Szijjártó Péter külügyminiszter.
Szijjártó szerint a magyar kormány az elsők között ajánlotta fel a segítségét Horvátország számára, miután 2020. decemberében 6,4-es földrengést érzékeltek az ország középső részén, januárban pedig több, valamivel gyengébb utórengés követte. A rengések következtében a város több épülete is megsemmisült vagy megsérült, a területet pedig hivatalosan is katasztrófa sújtotta övezetté minősítették. Bejegyzésében a miniszter azt írja, a magyar kormány mellett a MOL és "más, Horvátországban befektető hazai vállalatok, valamint egyházi, illetve civil szervezetek is" rögtön a szomszédos ország segítségére siettek.
A 2020-ban Horvátországot sújtó földrengést követően szomszédos országként az elsők között ajánlottuk fel segítségünket...
Posted by Szijjártó Péter on Thursday, August 10, 2023
A kormány vállalta, hogy a megsemmisült általános iskola helyett újat épít a rengés epicentrumától alig 3 kilométerre található Petrinja városában, a munkálatok közben azonban többször is nehézségek merültek fel, többek között az 1,6 milliárd forintos ÁFA megfizetése.
A kérdést hosszú ideig nem sikerült rendezni, azonban kitartó tárgyalásaink eredményre vezettek, s megállapodás született a két kormány között arról, hogy az ÁFA befizetéséhez szükséges összeget, mintegy 1,6 milliárd forintot a horvát kormány biztosítja
- írja a miniszter, aki korábban telefonon egyeztetett Branko Bačić-csal, Horvátország építésügyi miniszterével, így a húsz tantermes iskola, valamint a hozzá tartozó tornacsarnok még az idén elkészülhet.
A magyar segítség hírét nem mindenki fogadta kitörő örömmel. A kommentelők közül többen is felhánytorgatják a miniszternek, hogy a magyarországi iskolák és az egészségügy is segítségre, sok helyen felújításokra és újjáépítésekre szorul. Az egyik kommentelő egyenesen azt írja, valakik külföldről itt is segíthetnének a széteső utak, az egészségügy és egyebek helyreállításában. Míg ugyanis a magyar kormány Horvátországban építkezik, a 2021-ben leégett encs-fügödi általános iskolában a gyerekek azóta is konténerekben tanulnak, a felújítások csak idén kezdődnek el, májusban pedig leszakadt a plafon egy darabja a budapesti Veres Péter Gimnáziumban, ahol egyébként korábban vödrökkel és kukákkal fogták fel a tantermekbe ömlő esővizet.
Évek óta követeljük a kormánytól az egyre romló épület felújítását, ám úgy tűnik, fontosabb a karcagi idétlen "sámándob" építésére 5 milliárd forintot költeni, mint az ország 6. legjobb gimnáziumában biztosítani a biztonságos oktatást
- írta akkor szintén a Facebookon Szabó Tímea, a körzet országgyűlési képviselője.
Egyre több gimnázium teszi közzé a nyílt napjai időpontját, egyes intézmények pedig több napon át is várják az érdeklődő diákokat.
Távozik a Mathias Corvinus Collegium éléről Szalai Zoltán főigazgató. A HVG birtokába került búcsúlevél szerint nem saját elhatározásából hagyja el az intézményt, munkája az új vezetés döntése alapján szűnt meg.
Az egyeztetésen szóba került a pedagógusok értékelési rendszere, az SNI-s gyerekek ügye és az új NAT is. A Civil Közoktatási Platform szeptember 22-én első alkalommal egyeztetett Kókayné Lányi Marietta közoktatásért felelős államtitkárral, a találkozó részleteiről a szervezet a Facebookon számolt be.
A hallgatók stresszforrásaira, anyagi helyzetére, mentális jóllétére és munkavállalására is rákérdeznek abban a kérdőívben, amely az új felsőoktatási stratégia kialakítását szolgálja. Arra is kíváncsiak, mennyire készíti fel az egyetem a diákokat a munkaerőpiacra.
A Pedagógusok Szakszervezete alapvetően támogatja a továbbképzési rendszer átalakítását, de több ponton is változtatna a kormány társadalmi egyeztetésre bocsátott tervezetén. Többek között a belső képzésekért járó krediteket és a helyettesítések elszámolását is módosítanák.
@eduline.hu 🎓🧪 Novák Blanka biológus, aki fiatal kutatóként már 18 évesen a Nobel-díjátadón képviselte Magyarországot. A Brain Bar csütörtöki napján beszélgettünk vele. @Novák Blanka #eduline #stem #magyartiktok #fy #magyar ♬ eredeti hang - eduline.hu
Újabb mélypontra esett a születésszám Magyarországon, az aktuális termékenységi viszonyok fennmaradása mellett 1,29 gyerek jutna egy nőre. A KSH adataira Magyar Péter is reagált.
Bocsánatot kért Lannert Judit azoktól, akiket megbántott egy évekkel ezelőtti, még oktatáskutatóként tett megszólalásában használt focis hasonlatával. Lannert szerint a most terjedő, kiragadott részlet egyáltalán nem adja vissza eredeti mondandóját, ugyanakkor elismerte, hogy a hasonlat nem volt szerencsés.
Már folyik a tanulói és pedagógus-laptopok igénylése a KRÉTA rendszerben. A regisztráció szeptember 17-én indult újra, az idei tanévben pedig elsősorban az 5. és 9. évfolyamos diákok kerülnek sorra. A tervek szerint az érintett tanulók már október elejéig megkaphatják az új eszközeiket. Mutatjuk, hol és hogyan lehet benyújtani az igénylést.
Jelenleg 853 iskolaőr teljesít szolgálatot az oktatási intézményekben, és további 284 iskola szeretne csatlakozni a programhoz.