Bruttó 300 ezer forint alatt is lehet az átlagjövedelem: ezekkel az alapszakos diplomákkal keresnek a legkevesebbet
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
Bár pontos adatot még nem tudunk arról, hányan vesznek részt a mai pedagógussztrájkban, a délelőtt folyamán már több intézmény, iskolák és óvodák is jelezték, ők is tiltakoznak a státusztörvény ellen.
Itt vagyunk mindannyian… Állunk az óvoda előtt! …Nem énekelünk, nem mesélünk, nem játszunk és nem tanulunk! Nem mentünk úszni sem!
NEM AZT TESSZÜK, AMIT SZERETNÉNK, AMI JÓ A GYERMEKEKNEK!
Félünk, hogy ez így lesz ezután is! Mert ez a STÁTUSZTÖRVÉNY!!!
Reméljük, hogy jövőre csak játszunk, énekelünk, mesélünk, tanulunk, úszni járunk… És reméljük, hogy mind itt leszünk!!!
- osztotta meg a Facebookon egy óvodapedagógus.
Április 24-én ismét országos pedagógussztrájk kezdődött. Totyik Tamás, a Pedagógusok Szakszervezetének alelnöke a lapunknak azt mondta; a szakszervezetek általában csak a sztrájk után tudnak pontos adatot mondani az abban résztvevők számáról, mivel nem példátlan, hogy egy-egy intézményben végül valami miatt mégsem valósul meg a tiltakozás. Az adataik szerint jelenleg országszerte körülbelül 800-1000 intézményben zajlik tiltakozás, és folyamatosan érkeznek a hírek és a fotók is arról, mely iskolákban csatlakoztak a megmozduláshoz.
Sztrájk!Mi, a hajdúböszörményi Bocskai téri Iskolák tanárai tiltakozunk a státusztörvény (2023évi…törvény a...
Posted by Edit Nemeti on Monday, April 24, 2023
Ma reggel kiálltunk kollégáimmal, hogy kifejezzük: a státusztörvény elfogadhatatlan!
Posted by Ferge Rita on Monday, April 24, 2023
#pedagogussztrajk #statusztorvenynem #pedagogus #kifogholnaptanitani
Posted by Veronika Gall on Sunday, April 23, 2023
Csatlakoztak a sztrájkhoz a budapesti VI. kerületi Kölcsey Ferenc Gimnázium pedagógusai is, ahonnan tavaly szeptemberben öt pedagógust bocsátottak el polgári engedetlenségre hivatkozva. Egy ott tanító, lapunknak nyilatkozó tanár szerint az intézményben jelenleg 24-en sztrájkolnak.

A sztrájknap egyébként
a Belügyminisztérium épülete előtt, amin nem csak pedagógusok és diákok, de politikusok is részt vettek. A Momentum képviseletében ott volt például Orosz Anna és Tóth Endre, de feltűnt a rendezvényen Tordai Bence, a Párbeszéd képviselője, valamint Hegedűs Andrea és Varga Ferenc, a DK országgyűlési képviselői is, Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere pedig Facebookon fejezte ki a szolidaritását a tanárokkal.
A reggelt a Belügyminisztérium előtt kezdtük civilekkel, tanárokkal és diákokkal közösen. Találkozzunk ma délután 16 órakor a Kálvin téren és tiltakozzunk a státusztörvény ellen!
Posted by Orosz Anna on Sunday, April 23, 2023
Az oktatás nemzeti ügy!Ma reggel a Belügyminisztérium előtt tüntettünk Hegedűs Andrea képviselőtársammal az oktatásért és a gyermekeink jövőéért❗A státusztörvénynek nevezett bosszútörvény a pedagógusok és a diákok megalázása. ☝Nem engedhetünk a hatalomnak, mert az oktatás az egyik legfontosabb nemzeti ügyünk❗
Posted by Varga Ferenc on Monday, April 24, 2023
A státusztörvény elfogadhatatlan! Tanár nélkül nincs jövő. Veletek vagyunk!
- tette közzé a főpolgármester.
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
A Szegedi Törvényszék megsemmisítette a kormányhivatal elutasító határozatát, amely megakadályozta, hogy alapítványi fenntartásban induljon újra a 2024-ben bezárt intézmény. Az iskola a tervek szerint a 2027/2028-as tanévben nyithatja meg ismét a kapuit.
Akár 30 év tapasztalattal is csak bruttó 460 ezer forintot keresnek a kulturális dolgozók a szakszervezet szerint. A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) a pedagógusbérekhez igazodó bérrendezést követel, ezért a Tisza-frakció valamennyi országgyűlési képviselőjének levelet küldött. A szervezet október 19-én demonstrációt is tart Budapesten.
A szervezet szerint a döntés a polgári engedetlenség miatt kirúgott tanárok folyamatban lévő pereiben is fontos szerepet játszhat.
„Nem egy nulladik évfolyamra van szükség, hanem az első osztályt kellene módszertanilag és szemléletében máshogy elkezdeni” – reagált a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület (MOE) a Nemzeti Pedagógus Kar legújabb javaslatára. A szervezet szerint a nulladik osztály bevezetése gyakorlatilag irreális elképzelés, amely ahelyett, hogy megoldaná a problémát, csupán elfedné az iskolarendszer merevségéből fakadó hiányosságokat.
Ne kisiskolásokat várjanak a tanítók az első osztályba, hanem az iskola alkalmazkodjon jobban a hat-hét éves gyerekek életkori sajátosságaihoz – többek között ezt javasolja a Nemzeti Pedagógus Kar óvodai szakmai munkacsoportja. Szerintük az általános iskola első két évének, de legalább az első osztálynak a játékos átmenetről kellene szólnia.
Átfogó, életkornak megfelelő szexuális nevelést javasol az Európa Tanács mind a 46 tagállamában. A szervezet szerint a gyerekeknek nemcsak biológiai ismeretekre van szükségük, hanem arra is, hogy felismerjék a bántalmazást, tisztában legyenek a saját határaikkal, és tudják, mikor és hogyan kérhetnek segítséget.
Az elkövető egy 17 éves fiú, aki tettét azzal indokolta, hogy az iskolába járó fiatalok korábban gúnyolták őt, ezért haragudott rájuk.
Fendler Judit több olyan esetet is felidézett, amikor állítása szerint kormányközeli vállalkozók és fideszes politikusok próbálták befolyásolni az egyetem beszerzéseit.
Nem mindegy, mikor fejeztétek be a tanulmányaitokat, és az sem, hogy utána továbbtanultok vagy munkába álltok.
A korai szelekció megszüntetését, a tankötelezettség 18 évre történő visszaemelését és 10-12 évfolyamos egységes iskolák létrehozását javasolja a Civil Közoktatási Platform (CKP).