Lányok nélkül indul az új tanév Afganisztánban

A tálib vezetés továbbra is csak hatodik osztályig engedi a nők oktatásban való részvételét.

  • Eduline/MTI

Politikusok, segélyszervezetek és az ENSZ figyelmeztetése ellenére sem térhettek vissza a nők az oktatásba a kedden kezdődő új tanévben Afganisztánban - számolt be róla az MTI.

Korábban már mi is megírtuk, hogy a tanév kezdete előtt néhány nappal a Save The Children nevű segélyszervezet is felhívta az ország tálib vezetésének figyelmét arra, hogy a nők oktatása nélkül hosszútávon romlásnak indulhat az ország gazdasági helyzete, de a korlátozás miatt megnőhet a gyermekházasságok, az erőszak és a szegénység aránya is.

„Minden egyes olyan nap, amikor a lányok nem járnak iskolába, elvesztegetett – nem csak nekik, hanem azoknak a közösségeknek is, akiknek égető szükségük van szakképzett orvosokra és tanárokra, de az egész ország hosszú távú gazdasági fejlődése érdekében is" - emelte ki a szervezet vezetője.

Ennek ellenére március 21-én, az új tanév első napján ismét nők nélkül kezdődött el az oktatás a hatodik osztály feletti középiskolai és egyetemi oktatás az országban. Ezzel kapcsolatban az ENSZ Gyermekalapjának főigazgatója, Catherine Russel is a csalódását fejezte ki, Hamid Karzai, az ország korábbi elnöke pedig Twitteren azt írta; a lányok iskolázottsága kiemelt jelentőséggel bír az ország fejlődése szempontjából.

 

Hozzászólások

Pukli István: „A pedagógiai felelősség része annak felismerése is, ha valaki nem kérdez, mégis segítségre szorul”

Egy dániai SOSU-órán, egy prezentáció közben szembesültem azzal, hogy a kooperáció és a kollaboráció fogalmát mennyire eltérően értelmezhetjük. Pedagógusként régóta foglalkoztat ez a kérdés. Magyarországon tanítottam, tanulásszervezési módszereket alkalmaztam és pedagógusokat is képeztem. A kooperatív tanulás számomra nem egy divatos módszertani címke, amelyet utólag ragasztunk a csoportmunkára, hanem tudatosan felépített pedagógiai rendszer. Vélemény.

„Az adományozás könnyen függőségi viszonyt alakíthat ki” – így segít a szegregátumban élő családoknak az Edison-díjas Bagázs

A két roma szegregátumban jelen lévő Bagázs Közhasznú Egyesület közel 150 önkéntessel, évente négyezer foglalkozással segíti a hátrányos helyzetű családokat, miközben az iskolákban, fesztiválokon és vállalatoknál is igyekszik érzékenyíteni, és eljuttatni minél több helyre az üzenetet, hogy nem mindenki indul ugyanonnan az életben.