Ezért ne felejtsetek el gyakran kezet mosni – az iskolában, egyetemen sem

A múlt héten majdnem 24 ezer embernél diagnosztizáltak „influenzaszerű” megbetegedést, a betegek 35 százalék 14 év alatti.

  • eduline/mti

Január 16. és 22. között tíz közigazgatási területen nőtt, hatban csökkent. négy területen nem változott az influenzás tünetekkel orvoshoz fordulók gyakorisága az előző héthez viszonyítva.

A legtöbb beteg Győr-Moson-Sopron és Békés megyében volt, a legkevesebb pedig Vas és Bács-Kiskun megyében.

Müller Cecília országos tisztifőorvos korábban arról beszélt, hogy a kézfertőtlenítés, a gyakori kézmosás és a helyiségek gyakori átszellőztetése fontos. Ezeket az iskolákban, óvodákban is érdemes alkalmazni.

Hozzászólások

Évtizedek óta a BGE-n oktató tanárok mondtak fel, a hallgatók egy része forrong: már az oktatási minisztertől kérnek segítséget

Hallgatói és oktatói beszámolók szerint húsz-harminc éve a BGE-n tanító tanárok is felmondtak, gyakoriak az 50–60 fős szemináriumok, és olyan is előfordult, hogy egy 300 fős előadást mindössze 150 férőhelyes terembe írtak ki. Az egyetem jelenlegi vezetése által bevezetett központosított számonkérési rendszer szintén komoly elégedetlenséget váltott ki. A tiltakozók szerint sem a petíciók, sem a tüntetések, sem az egyetem vezetésével folytatott egyeztetések nem hoztak megnyugtató megoldást, miközben az érdekképviseleti fórumokba vetett bizalom is meggyengült. Bár a BGE vezetése és a HÖK nem látja ilyen súlyosnak a helyzetet, a Szabad BGE hallgatói csoport képviselője már az oktatási miniszterhez fordult, és független vizsgálatot kért.