Tantermeket ajánlott fel Iványi Gábor egyháza a kirúgott tanároknak

Iványi Gábor egyházától érkezett a felajánlás azoknak a tanárokat, akiket november legvégén bocsátottak el, de végzős osztályuk van.

  • Eduline

„Felajánljuk iskolánk tantermeit és eszközeit, hogy nálunk szerdán 16 órától, illetve pénteken 15 órától azon elbocsátott tanárok, akik végzős osztályokat oktatnak, előkészítő, felzárkóztató órákat tarthassanak” - tette közzé a felhívást Wesley János Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium.

A felajánlást az intézmény vezetője, Pizarro-Iványi Júlia osztotta meg Facebookon. Az iskola egyébként Iványi Gábor egyháza, a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség fenntartásába tartozik.

Ahogy megírtuk, szerdán délben adott ki a Belügyminisztérium egy nyilvános közleményt, melyben azt írták, három budapesti iskola nyolc tanárát azonnali hatállyal elbocsátották. Az érintetteket viszont erről nem tájékoztatták, így időbe telt, mire kiderült, hogy az elbocsátott tanárok közül hatan a Karinthy Frigyes Gimnáziumban, egy-egy fő pedig az Eötvös József Gimnáziumban és a Vörösmarty Mihály Gimnáziumban tanított.

Az eseményekre reagálva szerda este több száz tanár és diák vonult a Belügyminisztérium elé, csütörtöktől pedig legalább 16 budapesti intézmény kezdett polgári engedetlenségbe, hogy szolidaritást vállaljanak az elbocsátott tanárokkal, szombat délután 17:00 órától pedig a szakszervezetek a Klebelsberg Központ elé szerveztek tüntetést - ahol ismét sokan gyűltek össze.

Hozzászólások
@eduline.hu 🎓🧪 Novák Blanka biológus, aki fiatal kutatóként már 18 évesen a Nobel-díjátadón képviselte Magyarországot. A Brain Bar csütörtöki napján beszélgettünk vele. @Novák Blanka #eduline #stem #magyartiktok #fy #magyar ♬ eredeti hang - eduline.hu

Már igényelhetők az ingyenes laptopok a KRÉTA-ban, idén is sok a használt köztük

Már folyik a tanulói és pedagógus-laptopok igénylése a KRÉTA rendszerben. A regisztráció szeptember 17-én indult újra, az idei tanévben pedig elsősorban az 5. és 9. évfolyamos diákok kerülnek sorra. A tervek szerint az érintett tanulók már október elejéig megkaphatják az új eszközeiket. Mutatjuk, hol és hogyan lehet benyújtani az igénylést.