Ekkor lehet visszaengedni betegség után a gyerekeket az iskolába - fontos táblázatot készítettek a gyermekorvosok

Részletes útmutatót adott ki szülőknek a Házi Gyermekorvosok Egyesülete.

  • Eduline

„Beteg gyermek/tanuló, ha bágyadt (extra pihenést, gondoskodást igényel), gyenge, rossz általános állapotú, lázas, köhög, torka, füle, hasa fáj, hasmenése, hányingere van, hány, bizonytalan új bőrkiütése van, közösségbe ne menjen” – írja állásfoglalásában a Házi Gyermekorvosok Egyesülete.

Hozzáteszik: az enyhe, magától gyógyuló fertőzések tüneteivel - ha a gyerek általános állapota jó - nem kell orvoshoz fordulni. „Ha gyermeküknél az előzőekben leírtaknál súlyosabb tünetek jelentkeznek, vagy állapota nem javul néhány napon belül, mindenképp konzultáljanak gyermekorvosukkal. Előfordulhat, hogy ilyenkor a panaszok hátterében súlyos betegség áll, ami  szövődményekhez és maradandó károsodásokhoz vezethetnek” – teszik hozzá.

Közzétettek egy táblázatot is, amelyben meg lehet nézni, melyik betegség hány napig fertőz, mennyi ideig nem lehet visszatérni az iskolákba, óvodákba.

„A betegség miatt óvodából, iskolából mulasztó gyermek hiányzásának időtartamát az előbbiek alapján a szülő tudja igazolni, hiszen ő tudja, hogy mikortól meddig szorult a gyermeke ápolásra. Emellett ő tud nyilatkozni, hogy mikorra lett tünet- és panaszmentes. Függetlenül attól, hogy szükség volt-e orvosi konzultációra vagy sem, javasoljuk egy szülői nyilatkozat kiállítását, amelyben írásban kell megerősíteniük az intézmény számára, hogy gyermekük az előző 24 órában már tünetmentes volt” – emelik ki.

Az orvosi igazolásokról és a szülői nyilatkozat egyre fontosabb szerepéről mit is írtunk már:

Hozzászólások

Térdepeltetés, megszégyenítés, félelem – Rubovszky Rita volt diákjai szerint bántalmazó légkör uralkodott az iskolában, az egykori igazgató visszautasítja a vádakat

A Népszavának nyilatkozó volt diákok és szülők szerint Rubovszky Rita igazgatása alatt korlátozott volt a vécéhasználat a Patrona Hungariae iskolában, az ebédnél pedig „az utolsó falatig” meg kellett enni mindent. Többen megalázó, félelemkeltő légkörről és lelki bántalmazásról beszéltek. Az egykori igazgató a lapnak azt mondta, hogy szerinte átkeretezik a valóságot, a vádakat pedig rágalomnak tartja.

Féltik az MCC-t a diákok: kezdeményezést indítottak a megőrzéséért, szerintük „az alapítvány ügye nem pártpolitikai kérdés”

Orbán Balázs, az MCC kuratóriumi elnöke a közösségi oldalán osztotta meg azt a diákkezdeményezést, amely a Mathias Corvinus Collegium megőrzését sürgeti. A felhívást már több mint 600-an írták alá. A kezdeményezők szerint „az alapítvány ügye nem pártpolitikai kérdés, hanem a jövő nemzedékeinek esélye”.

Bejelentette Lannert Judit a szakképzésért és felnőttkori tanulásért felelős államtitkárt

Lannert Judit Naderi Zsuzsannát kérte fel az Oktatási és Gyermekügyi Minisztérium a Szakképzésért és Felnőttkori Tanulásért Felelős Államtitkárság vezetésére. Az új államtitkár közel harminc éve dolgozik a szakmai oktatás és képzés területén, és a minisztérium szerint jelentős tapasztalattal rendelkezik az oktatás, a gazdaság és az intézményvezetés terén is.