Polgári engedetlenségi akcióba kezdett a Vörösmarty Mihály Gimnázium harmincöt tanára

Polgári engedetlenségi akcióval indította a 2022/2023-as tanévet a budapesti Vörösmarty Mihály Gimnázium tantestületének harmincöt tagja.

  • Csik Veronika

Nem azért tesszük ezt, mert nem szeretjük a munkánkat, nem azért tesszük ezt, mert nem szeretnénk találkozni a diákjainkkal. Nem azért, mert anyagilag megengedhetjük magunknak az ilyen akciókat, és nem azért, mert nem félünk attól, hogy megtorolják ezt rajtunk. Azért tesszük, mert döntéshozóink rákényszerítenek minket azzal, hogy a sztrájkhoz való alkotmányos jogunkat kiüresítették

- hangzott az iskola harmincöt tanárának közleménye. A legnagyobb probléma a megalázó fizetés - tették hozzá, a távoli ígéreteknek pedig már nem hisznek, azonnali megoldást követelnek: a sztrájkhoz való joguk visszaállítását és azonnali béremelést.

Alig indult el a tanév, a budapesti Vörösmarty Mihály Gimnázium engedetlenségben résztvevő tanárai kockás ingben jelentkeztek be a közeli Rákóczi térről. A tanárok elmondták, hogy ha nem teljesülnek a követeléseik - elsőként 45 százalékos azonnali béremelés -, a tanévben többször is fognak polgári engedetlenségi akciót szervezni, így holnap is. A résztvevők ma nem mennek be az iskolába, nem kezdik el a tanévet.

Tornyos Kata

A részvevő tanárok szolidaritásukról biztosítottak minden tantestületet, akik hasonló akcióban vesznek részt, és elmondták, ők miért kezdték el az akciót. Így elhangzott például az, hogy "ha ilyen a tanárok anyagi megbecsültsége, addig nem lehet várni, hogy a diákok ezt a szakmát válasszák", illetve, hogy egy tanár feladata az is, hogy példát mutasson, ne csak oktasson. "Ki kell állnuk másokért és magunkért, de főleg a diákokért".

 

 

Hozzászólások

Fóti Péter: Miért olyan nehéz az iskola átalakítása?

Amikor az oktatás megújításáról, modernizációjáról vagy az önálló, tanulóközpontú tanulásról beszélünk, hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy a változás útjában csupán a begyepesedett tantervek, a bürokrácia vagy a vaskalapos pedagógusok állnak. Azt gondoljuk: ha végre megadnánk a diákoknak a teljes szabadságot, a választási lehetőséget és a bizalmat, ők boldogan élvén vele azonnal virágzásnak indulnának. Vélemény.

Daganatos betegséggel küzdő gyerekek rajzaiból nyílt kiállítás a Magyar Nemzeti Múzeumban

Összesen 195, daganatos betegséggel küzdő vagy a gyógyulás útján járó gyerek alkotásait lehet megnézni a Magyar Nemzeti Múzeum új időszaki kiállításán. A rajzok között a kórházi élmények és a félelem is megjelennek, de elsősorban arról mesélnek, ami a gyerekeket a betegségen túl foglalkoztatja: családról, barátságról, szerelemről, sportról, zenéről és álmokról.

@eduline.hu

„A pedagógusok féltek meghívni, bármennyire is szükségesnek, jónak tartották a civil szervezetek jelenlétét” @amnesty_magyarorszag #eduline #iskola #magyar #civilszervezetek

♬ eredeti hang - eduline.hu

Még várják a jelöléseket a Karikó Katalin Nobel-díjából alapított JATE-díjra

Szeptember 8-ig várják a jelöléseket a Karikó Katalin Nobel-díjának pénzjutalmából alapított JATE-díjra. Három kategóriában – alumni, oktatói-kutatói és hallgatói – lehet jelölni a Szegedi Tudományegyetem közösségéhez kötődő személyeket. A Nobel-díjas kutató közben a pályakezdő fiataloknak is üzent: szerinte nem a hibátlan pályaív, hanem a kudarcok utáni újrakezdés képessége vezet sikerhez.