Egyre kevesebb diák ebédel a menzán, és ezen nem is lepődünk meg

Egyre kevesebben fizetnek be az iskolai menzára, sok helyen már a felsősök sem az iskolában ebédelnek.

  • Eduline

Bár 2014-ben reformokat vezettek be a közétkeztetésben, a minőség nem javult – írja a Magyar Nemzet.

„Bár az állam jelentős költségvetési forrást biztosít a közétkeztetésre, ennek ellenére a minőség folyamatosan romlik. Ahová csak a jogszabály megengedi, betolakszik az ócska, harmadosztályú helyettesítő élelmiszer. Így kerül a gyerekek tányérjára sajtszerű, tejfölszerű vagy virsliszerű termék a jó minőségű alapanyagok helyett”

– mondta a lapnak Zoltai Anna, a Közétkeztetők és Élelmezésszervezők Országos Szövetségének (KÖZSZÖV) elnöke. A városokban és a gazdagabb településeken már a harmadikosok közül is sokan elfordulnak a menzától, a nagyobbak közül pedig csak kevesen ebédelnek az iskolában.

Az időhiány is problémát jelent. Van olyan iskola, ahol csak 10-15 perc jut arra, hogy a diákok megebédeljenek, ezért a levest sokszor már ki sem kérik a diákok, mert úgysiincs idő megenni.

A lemorzsolódásért a kínálat, a választás lehetőségének a hiánya is felelős lehet, ráadásul egyre nagyobb igény van a diétás étkeztetésre is. A KÖZSZÖV szerint azokban az országokban, ahol próbaképpen bevezették a svédasztalos ebédet, kevesebb lett a hulladék, és többen kértek ebédet. A fejlesztéseket persze finanszírozási gondok hátráltatják, és a munkaerőhiány is nagy problémát jelent.

Hozzászólások

Évtizedek óta a BGE-n oktató tanárok mondtak fel, a hallgatók egy része forrong: már az oktatási minisztertől kérnek segítséget

Hallgatói és oktatói beszámolók szerint húsz-harminc éve a BGE-n tanító tanárok is felmondtak, gyakoriak az 50–60 fős szemináriumok, és olyan is előfordult, hogy egy 300 fős előadást mindössze 150 férőhelyes terembe írtak ki. Az egyetem jelenlegi vezetése által bevezetett központosított számonkérési rendszer szintén komoly elégedetlenséget váltott ki. A tiltakozók szerint sem a petíciók, sem a tüntetések, sem az egyetem vezetésével folytatott egyeztetések nem hoztak megnyugtató megoldást, miközben az érdekképviseleti fórumokba vetett bizalom is meggyengült. Bár a BGE vezetése és a HÖK nem látja ilyen súlyosnak a helyzetet, a Szabad BGE hallgatói csoport képviselője már az oktatási miniszterhez fordult, és független vizsgálatot kért.