Újra nekifutnak: ma talán tényleg elkezdődnek a tárgyalások a minisztérium és a tanárok között

Ma folytatódnak, pontosabban elkezdődhetnek a sztrájkbizottsági egyeztetések a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ), a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) és az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) között.

  • Csik Veronika

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma nemrég kezdett tárgyalásokba a két legnagyobb szakszervezettel a tanárok béremeléséről, azonban a legutóbbi egyeztetések félbeszakadtak. Ma újra próbát tesznek - az újabb sztrájktárgyalási forduló november 3-án, szerdán 14 órától lesz.

Október 13-án egyszer már tárgyalt a tárca a két nagy pedagógus-szakszervezet sztrájkbizottságával. Ez azonban végül eredmény nélkül zárult, a kormányt képviselő Kisfaludy László helyettes államtitkár olyan megbízólevelet mutatott be, amelyen csak a PDSZ neve szerepelt, a PSZ nem.

Ahogy arról korábban beszámoltunk, a Pedagógusok Szakszervezete és a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete egyesítette sztrájkbizottságát. Már 2020 márciusában sztrájktárgyalásokat kezdeményeztek a kormánnyal, de a koronavírus-járvány berobbanása miatt azt fel kellett függeszteniük. Bérrendezést és a munkaterhek csökkentését követelik. Többek között azt szeretnék elérni, hogy a pedagógusok bértáblájának az alapja ismét a minimálbér legyen, hogy a pedagógusok neveléssel-oktatással lekötött munkaideje heti 22 óra legyen, hogy rendezzék az oktatásban nem pedagógusként dolgozók bérhelyzetét is, és hogy a pedagógiai és gyógypedagógiai asszisztenseket heti 40 helyett 35 órára lehessen beosztani.

Hozzászólások

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.