Bruttó 300 ezer forint alatt is lehet az átlagjövedelem: ezekkel az alapszakos diplomákkal keresnek a legkevesebbet
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
Az egyik budapesti gimnáziumban a májusban érettségizettek közül minden második diák szeptemberben már valamelyik külföldi egyetemen kezdett, de a HVG most megjelent középiskolai rangsorának élén álló három budapesti gimnáziumban – az Eötvösben, a Fazekasban és a Radnótiban – is magas a külföldre készülők aránya. A végzősök ráadásul nem a „futottak még” kategóriából választanak, hanem a legnevesebb brit, francia, amerikai vagy éppen holland egyetemekre felvételiznek. Az idei tudományos diákolimpiák magyar érmesei közül ma már többen cambridge-i hallgatók.
Az Eötvös József Gimnázium és a Fazekas Mihály Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium – holtversenyben ez a két budapesti középiskola vezeti a HVG ma megjelenő 2022-es gimnáziumi rangsorát, amelynek harmadik helyét az ELTE Radnóti Miklós Gyakorló Általános Iskola és Gyakorló Gimnázium szerezte meg. A legjobb tíz középiskola közé csak egy vidéki fért be, de a százas rangsorban összességében több a vidéki iskola, mint a fővárosi.

A HVG listájának élén álló budapesti gimnáziumok teljesítménye sok mindenben hasonló: a végzősök kiválóan teljesítenek a kompetenciaméréseken és az érettségin, a nehezebb, de több pontot érő emelt szintű vizsgát választják egy vagy több tantárgyból, és szinte kivétel nélkül a felsőoktatásban tanulnak tovább. Nem feltétlenül itthon. Az elmúlt években meredeken emelkedett a külföldi egyetemet választó végzősök aránya a vezető gimnáziumokban.
A HVG kiadványának intézményi adatlapjaiból kiderül: a 2019/2020-as tanév végén az Eötvös-gimnáziumban minden ötödik, a Fazekasban minden harmadik érettségiző külföldi egyetemre iratkozott be, ahogy a Radnótiban is 33 százalék volt a tanulmányaikat külföldön folytató diákok aránya. Igaz, a Brexit és a koronavírus-járvány miatt megtorpant a külföldi továbbtanulási kedv, ezt érzékelik a Fazekasban is, ahol idén – mondta néhány hete Erős-Honti Zsolt megbízott igazgató az Eduline-nak – a korábbi 30 százalékot meghaladó aránnyal szemben idén a diákjaik 23 százaléka iratkozott be valamelyik külföldi egyetemre.
| A legjobb gimnáziumok listája |
A HVG rangsorának élén tavaly is az Eötvös, a Fazekas és a Radnóti állt, csak éppen más sorrendben: akkor a Radnóti-gyakorló szerezte meg az első helyet, az Eötvös József Gimnázium lett a második, a Fazekas pedig a harmadik. Az ELTE gyakorlóiskolái közül több minden évben a top tízbe kerül, a Radnóti mellett az ELTE Trefort Ágoston Gyakorló Gimnázium és az Apáczai Csere János Gyakorló Gimnázium és Kollégium is. Általában a Toldy Ferenc Gimnázium, a Veres Péter Gimnázium és a Szent István Gimnázium is az rangsor elején szokott végezni, de évről évre más sorrend alakul ki. A 25 legjobb gimnázium listáját a HVG360-on nézhetitek meg, az egész kiadványt pedig itt rendelhetitek meg. |
A Fazekassal ellentétben az alapítványi iskolák HVG-rangsorát évek óta vezető Alternatív Közgazdasági Gimnáziumban (AKG) az elmúlt egy évben is nagyot nőtt a külföldön továbbtanulók aránya: míg 2020-ban a végzettek 37 százaléka választott magának külföldi egyetemet, idén már minden második érettségizőjük döntött így, egészen pontosan 49 százalékuk kezdett külföldön szeptemberben. Hasonlóak az arányok a BME által alapított Két Tanítási Nyelvű Gimnáziumban, ahol az érettségizők 43 százaléka tanul tovább más országban, míg a budapesti Karinthy Frigyes Gimnáziumból a végzősök 30-35 százaléka felvételizik sikeresen külföldi felsőoktatási intézménybe – mindkét intézményben elérhető a nemzetköziérettségi-program, ahonnan kis túlzással egyenes út vezet a vezető egyetemekre. „Sok olyan tanulónk van, aki – miután ezen a vizsgán jó eredményt ért el – beiratkozhatott a világ legjobb egyetemeire, például a Harvardra, a Yale-re, a Sorbonne-ra, a Cambridge-re, a Humboldt-ra” – mondta a HVG középiskolai kiadványának Hutai László, a Karinthy igazgatója.
Aligha meglepő, hogy a HVG százas rangsorában szereplő középiskolák közül az óvodát, általános és középiskolát is működtető, valamint szakképzést is kínáló győri Audi Hungária Általános Művelődési Központban volt a legmagasabb 2020 szeptemberében azoknak a diákoknak az aránya, akik az érettségi után külföldi egyetemen tanultak tovább – ott minden második végzős így döntött. Nem véletlenül: a gimnázium négyéves német nemzetiségi és német-magyar tagozatot is működtet, vagyis a diákok kifejezetten magas szintű nyelvtudással hagyják el az intézményt.
Van olyan gimnázium, amely már egy brit rangsorra is felkerült
A budapesti Fazekas-gimnáziumból egyébként olyan sok végzős került be az elmúlt években az Oxford és a Cambridge képzéseire, hogy az intézmény a The Telegraph nyáron nyilvánosságra hozott rangsorára is felkerült, méghozzá a szintén magyarországi Milestone Intézettel együtt, amelynek nagy szerepe van abban, hogy kifejezetten sok magyar hallgató tűnik fel a legjobb brit felsőoktatási intézményekben. A brit napilap azokat a „külföldi” iskolákat vette sorba, ahonnan a legtöbb diák érkezik a két legnevesebb brit egyetemre, az Oxford-ra és Cambridge-be. A listát három szingapúri iskola vezeti, ám a két magyar intézmény számos kínai, görög, hongkongi, ciprusi, malajziai, gibraltári és litvániai iskolát megelőz.
A nemzetközi tudományos diákolimpiákon érmet szerző magyar diákok többsége is külföldön, túlzás nélkül a világ legjobb egyetemein tanul tovább. A 2020-as nemzetközi informatikai diákolimpia ezüstérmes csapatából ketten például Cambridge-ben, ketten az ELTE-n tanultak tovább, az idei, szintén érmeket begyűjtő indulók közül van, aki a világ 150 legjobb egyeteme között emlegetett hollandiai Radboud University képzésén tanul tovább, a másik két végzős csapattag pedig az ELTE-n, valamint Cambridge-ben kezdi az egyetemet. A dolgukat persze nem könnyítik meg a Brexittel járó változások, amelyek miatt a brit egyetemek felé kacsintgató magyar diákok kénytelenek voltak stratégiát váltani, és párhuzamosan jelentkezni francia, belga, holland, amerikai és angliai topegyetemekre – a legtehetségesebbek oda iratkoznak be, ahol kiváló oktatást és kedvező ösztöndíjat is kapnak.
Nemzetközi érettségi: egyre több gimnáziumban
Nem véletlen, hogy egyre több gimnázium ma már azzal hirdeti magát, hogy nemcsak a magyar, hanem a külföldi felsőoktatás elvárásaira is felkészítik a diákjait. Több középiskola csatlakozott például a nemzetköziérettségi-programhoz, a diákok kétéves, idegen nyelvű képzésen készülhetnek fel a vizsgára, amelyet a világ számos országában és a legjobb külföldi egyetemeken (és persze itthon is) elfogadnak. Az első fecske a Karinthy-gimnázium volt, ahol 1992-ben indult a program. „Maximálisan 45 pontot lehet elérni a záróvizsgákon, ezt a világ több mint százezer vizsgázója közül néhány száz szokta megkapni. A 40 pont feletti eredmény már kitűnőnek számít. „Nagyon büszkék vagyunk arra, hogy a Karinthynak ebben az évben is volt egy 45 pontos tanulója, két 44 pontosa, de az összes érettségiző fele 40 pont fölötti eredményt ért el. Ez világviszonylatban is kiváló eredmény” – mondta Hutai László a HVG középiskolai kiadványának.
A program természetesen számos nemzetközi iskolában elérhető – ahonnan eleve nem a magyar egyetem a cél. Ilyen a „három tannyelvű”, az angol és a magyar mellett a spanyol nyelvet fókuszba állító SEK Budapest, a Nagykovácsiban működő The American International School of Budapest, az International School of Budapest, a Budapest British International School és a The British International School. Emellett a diákok a Kőrösi Csoma Sándor Két Tanítási Nyelvű Baptista Gimnáziumban, a debreceni Tóth Árpád Gimnáziumban és a BME által alapított Nemzetközi Gimnáziumban is jelentkezhetnek a különleges képzésre.
A HVG 2022-es középiskolai rangsorában nemcsak az ország száz legjobb gimnáziumának rangsorát találjátok meg, hanem rengeteg információt a vezető középiskolákról – oktatott nyelvek, szakkörök, fakultációk, külföldi tanulmányi utak –, amelyek segíthetnek a választásban. Emellett cikkeket és interjúkat is olvashattok a legfontosabb felvételi szabályokról, határidőkről, a nemzetközi iskolákról, a felvételi-előkészítőkről, a külföldi továbbtanulásról. A HVG középiskolai rangsorát rendeljétek meg itt vagy keressétek az újságárusoknál.
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
A Szegedi Törvényszék megsemmisítette a kormányhivatal elutasító határozatát, amely megakadályozta, hogy alapítványi fenntartásban induljon újra a 2024-ben bezárt intézmény. Az iskola a tervek szerint a 2027/2028-as tanévben nyithatja meg ismét a kapuit.
Akár 30 év tapasztalattal is csak bruttó 460 ezer forintot keresnek a kulturális dolgozók a szakszervezet szerint. A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) a pedagógusbérekhez igazodó bérrendezést követel, ezért a Tisza-frakció valamennyi országgyűlési képviselőjének levelet küldött. A szervezet október 19-én demonstrációt is tart Budapesten.
A szervezet szerint a döntés a polgári engedetlenség miatt kirúgott tanárok folyamatban lévő pereiben is fontos szerepet játszhat.
„Nem egy nulladik évfolyamra van szükség, hanem az első osztályt kellene módszertanilag és szemléletében máshogy elkezdeni” – reagált a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület (MOE) a Nemzeti Pedagógus Kar legújabb javaslatára. A szervezet szerint a nulladik osztály bevezetése gyakorlatilag irreális elképzelés, amely ahelyett, hogy megoldaná a problémát, csupán elfedné az iskolarendszer merevségéből fakadó hiányosságokat.
Ne kisiskolásokat várjanak a tanítók az első osztályba, hanem az iskola alkalmazkodjon jobban a hat-hét éves gyerekek életkori sajátosságaihoz – többek között ezt javasolja a Nemzeti Pedagógus Kar óvodai szakmai munkacsoportja. Szerintük az általános iskola első két évének, de legalább az első osztálynak a játékos átmenetről kellene szólnia.
Átfogó, életkornak megfelelő szexuális nevelést javasol az Európa Tanács mind a 46 tagállamában. A szervezet szerint a gyerekeknek nemcsak biológiai ismeretekre van szükségük, hanem arra is, hogy felismerjék a bántalmazást, tisztában legyenek a saját határaikkal, és tudják, mikor és hogyan kérhetnek segítséget.
Az elkövető egy 17 éves fiú, aki tettét azzal indokolta, hogy az iskolába járó fiatalok korábban gúnyolták őt, ezért haragudott rájuk.
Fendler Judit több olyan esetet is felidézett, amikor állítása szerint kormányközeli vállalkozók és fideszes politikusok próbálták befolyásolni az egyetem beszerzéseit.
Nem mindegy, mikor fejeztétek be a tanulmányaitokat, és az sem, hogy utána továbbtanultok vagy munkába álltok.
A korai szelekció megszüntetését, a tankötelezettség 18 évre történő visszaemelését és 10-12 évfolyamos egységes iskolák létrehozását javasolja a Civil Közoktatási Platform (CKP).