Ebből a húsz budapesti gimnáziumból jutott be a legtöbb diák az OKTV döntőjébe tavaly

Van olyan budapesti gimnázium, ahonnan 80 diák jutott be az Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny (OKTV) döntőjébe.

  • Bezzeg Hanna

Az Oktatási Hivatal felületén elérhetőek a korábbi évek OKTV-statisztikái. Az adatbázisban konkrét intézményre vagy tantárgyra is kereshettek, de azt is megnézhetitek, melyik iskolából hány diák jutott a tanulmányi verseny döntőjébe. Az adatokat böngésztük: megnéztük, melyik az a húsz budapesti középiskola, ahonnan a legtöbb diák jutott a 2020/21-es tanévben az OKTV utolsó fordulójába.

1.  Budapesti Fazekas Mihály Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium – 80 fő

2.  Budapest V. Kerületi Eötvös József Gimnázium – 36 fő

3.  ELTE Apáczai Csere János Gyakorló Gimnázium és Kollégium – 23 fő

4.  Kőbányai Szent László Gimnázium – 21 fő

5.  Szent István Gimnázium – 20 fő

6.  Kispesti Károlyi Mihály Magyar-Spanyol Tannyelvű Gimnázium – 15 fő

6.  ELTE Radnóti Miklós Gyakorló Általános Iskola és Gyakorló Gimnázium – 15 fő

6.  Budapest I. Kerületi Toldy Ferenc Gimnázium – 15 fő

9.  ELTE Trefort Ágoston Gyakorló Gimnázium – 14 fő

10. Békásmegyeri Veres Péter Gimnázium (Budapest) - 12 fő

11.  Budapest II. Kerületi II. Rákóczi Ferenc Gimnázium – 11 fő

12.  Óbudai Árpád Gimnázium – 10 fő

12.  Városmajori Gimnázium – 10 fő

12.  Karinthy Frigyes Gimnázium – 10 fő

15.  Baár-Madas Református Gimnázium, Általános Iskola és Kollégium – 9 fő

16.  VII. Kerületi Madách Imre Gimnázium – 9 fő

17.  Xántus János Két Tanítási Nyelvű Gimnázium – 8 fő

17.  Budai Ciszterci Szent Imre Gimnázium – 8 fő

17.  Budapest VI. Kerületi Kölcsey Ferenc Gimnázium – 8 fő

20.  Németh László Gimnázium – 7 fő

20.  Alternatív Közgazdasági Gimnázium,Szakgimnázium és Általános Iskola-7 fő

20. Deák Téri Evangélikus Gimnázium – 7 fő

Érdemes már most nézegetni az iskolák oldalát

Néhány középiskola már az ősz elején megrendezi a nyílt napokat, amelyek időpontját a honlapjukon teszik közzé - érdemes elmenni az iskolákba, diákokkal és tanárokkal beszélgetni, meghallgatni a tájékoztató előadásokat. Korábban írtunk arról, hogy az intézmények idén is változatos forgatókönyvvel készülnek a nyílt napokra, a pontos szabályokat itt gyűjtöttük össze.

A középfokú iskolák - vagyis a gimnáziumok, a technikumok, a szakgimnáziumok és a szakképző iskolák - október 20-ig hozzák nyilvánosságra felvételi tájékoztatójukat, amely tartalmazza, hogy a 2022/2023-as tanévben milyen tanulmányi területek indulnak az iskolában, tartanak-e központi írásbeli felvételit, esetleg szóbelit, és milyenek a pontszámítási szabályok.

 

Hozzászólások

Könnyebb bejutás, ösztöndíj, nagyobb lemaradás: így kerül a hátrányos helyzetű diákok 89 százaléka a szakképzésbe

Tízből kilenc hátrányos vagy halmozottan hátrányos helyzetű diák szakképzésben, vagyis technikumban, szakgimnáziumban vagy szakképző iskolában tanul. Közülük valamivel többen járnak szakképző iskolába, ahol három év alatt szerezhetnek szakmát. Az ösztöndíjak és az egyszerűbb bejutás vonzóvá tehetik ezeket a képzéseket, miközben a 2025-ös PISA-mérés szerint a szakképző iskolákban tanuló 15 évesek jelentős része súlyos kompetenciahiánnyal küzd.

Először mértek számítógépes problémamegoldást a PISA-n: mit tud valójában egy jól teljesítő 15 éves?

A PISA 2025-ben először mérte a 15 évesek számítógépes problémamegoldását. A diákoknak többek között adatokat kellett elemezniük, kísérletezniük, valamint számítógépes produktumokat létrehozniuk és javítaniuk. A magyar tanulók ezen az új területen valamivel az OECD-átlag alatt teljesítettek, az egyes iskolatípusok között pedig hatalmas különbségek vannak.

@eduline.hu Mehringer Marci megosztotta a véleményét, tapasztalatait az oktatásról @Mehringer #mehringer #eduline #magyar #fy #magyartiktok ♬ eredeti hang - eduline.hu

Lépjünk ki a tesztmánia bűvköréből: a három lépés, amivel a tanárok megváltoztathatják a világot

Négyévente, amikor nyilvánosságra hozzák a PISA-tesztek legújabb eredményeit, menetrendszerűen beindul a reflexszerű szirénahang. Politikusok, szakértők és a sajtó képviselői egymást túlkiabálva vonják le az „elkerülhetetlen" következtetéseket: szigorítani kell, következetesebbnek kell lenni, több tananyagot kell lenyomni a gyerekek torkán, s több időt kell az iskolapadban kötelező feladatokkal tölteniük. Mindezt úgy tálalják, mintha a PISA-teszt valóban bármi lényegeset megmutatna arról, mi történik az iskolában, vagy hogy mi is az a tanulás valójában. Vélemény.