Nehéz feladattal küzdenek az igazgatók: három héttel a tanévkezdés előtt még több száz iskolába keresnek tanítót

Hamarosan kezdődik a tanév, sok helyen azonban még nem is ismerik a diákok leendő tanáraikat. Augusztus közepén például még mindig több száz általános iskolába keresnek tanítót.

  • Csik Veronika

A közszféra állásportálján, a Közigálláson még mindig több mint hétszáz betöltetlen tanítói állást lehet találni. Sok általános iskola több hirdetést is feladott, máshol egy hirdetésen belül keresnek matematika, angol, ének, informatika, rajz vagy technika szakos tanárokat is. Van, ahol a harmadikosok tanítója hiányzik, míg számos intézmény olyan munkatársakat keres, akik a napközit felügyelnék.

A helyzet több szempontból is nehéz: az általános iskolákban már júniusban elkezdték a következő tanév tervezését, most már az órarendeket állítanák össze, így ahol nincs elegendő tanár, tanító, komoly gonddal szembesülnek az iskolaigazgatók.

Bruttó 230 ezer forint

Mennyit keresnek a tanítók? Kezdő bérük az alapképzés elvégzése és a minősítés után sem közelíti meg bármilyen más friss diplomásét. Míg egy pályakezdő pedagógus bére bruttó 230 000 forint pótlékkal együtt, addig a pályakezdő diplomások átlagbére az Oktatási Hivatal jelentése alapján 340 000 forint felett van.

MTI/Koszticsák Szilárd

Az sem javít a helyzeten, hogy a tanárok, tanítók fizetését a mai napig a 2014-es minimálbér alapján számítják: az akkor 101 500 forint volt, míg ma a legkisebb bér már 167 400 forint. Vagyis a tanárok fizetését több mint 60 százalékkal kellene emelni ahhoz, hogy a köznevelési törvényben eredetileg rögzített szintet elérje.

A minisztérium a tanárhiányról szóló híreket évről évre hisztériakeltésnek titulálja, a Klebelsberg Központ elnöke pedig egyenesen elutasította azzal, hogy nem is kell minden iskolába kémiatanár.

Kinek kell heti 58 óra munka?

A Pedagógusok Szakszervezetének (PSZ) 2019-es felmérése szerint Magyarországon átlagosan heti 56 óra munka jut egy pedagógusra. A szakszervezet szerint jelenleg körülbelül 12 ezer főállású pedagógus hiányzik a közoktatásból. Hozzáteszik, a nyugdíjazások és a pályaelhagyás miatt a mostani 146 ezres létszám (ebben az óvodákban, az általános iskolákban és a középiskolákban dolgozók is benne vannak) a következő öt évben körülbelül 22 ezer fővel fog csökkeni.

A pedagógusok pótlásához a PSZ szerint legalább 7–8 évre lenne szükség, de amíg egy pályakezdő tanár bruttó 230 ezer forintot keres, a versenyszférában pedig a kezdők bére bruttó 340 ezer forint, nem lehet változásban reménykedni. Az érdekképviselet alelnöke, Totyik Tamás úgy véli, a vészharangot már rég meg kellett volna kongatni, ha ugyanis nem lesz változás, akkor 4–5 éven belül padlóra kerül a közoktatás.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Hozzászólások

„Nem lehet a készülésre kényszeríteni egy nem neurotipikus gyereket” – így élte meg a középiskolai felvételit egy autista nyolcadikos

A középiskolai felvételi önmagában is komoly terhelést jelenthet egy nyolcadikosnak, egy autizmusspektrum-zavarral élő diáknál azonban a felkészülés egészen más kérdéseket is felvethet. Hogyan lehet hónapokon keresztül készülni, ha a gyerek nehezen veszi rá magát az otthoni tanulásra? Mit lehet tenni, ha jó képességei ellenére nem önálló a tanulásban? És hogyan választ iskolát egy család, ha közben azt érzi, hogy maga a felvételi rendszer elsősorban a neurotipikus, szabálykövető és rendkívül szorgalmas gyerekeknek kedvez?

Nem csak a rugalmas iskolakezdés van tervben, hanem a rugalmas óvodakezdés is

A kora gyermekkori ellátórendszer több ponton is átalakulhat a következő időszakban. A Civil Közoktatási Platform Dr. Kereki Judit kora gyermekkori jóllétért felelős államtitkárral egyeztetett a tervekről, amelyek között a rugalmas iskolakezdés visszaállítása mellett a rugalmas óvodakezdés lehetőségének megteremtése is szerepel.

@eduline.hu 🎓🧪 Novák Blanka biológus, aki fiatal kutatóként már 18 évesen a Nobel-díjátadón képviselte Magyarországot. A Brain Bar csütörtöki napján beszélgettünk vele. @Novák Blanka #eduline #stem #magyartiktok #fy #magyar ♬ eredeti hang - eduline.hu

Már igényelhetők az ingyenes laptopok a KRÉTA-ban, idén is sok a használt köztük

Már folyik a tanulói és pedagógus-laptopok igénylése a KRÉTA rendszerben. A regisztráció szeptember 17-én indult újra, az idei tanévben pedig elsősorban az 5. és 9. évfolyamos diákok kerülnek sorra. A tervek szerint az érintett tanulók már október elejéig megkaphatják az új eszközeiket. Mutatjuk, hol és hogyan lehet benyújtani az igénylést.