Mutatjuk, mikor tartanak nyílt napokat a TOP 20-as gimnáziumok
Egyre több gimnázium teszi közzé a nyílt napjai időpontját, egyes intézmények pedig több napon át is várják az érdeklődő diákokat.
A szakszervezet készített egy felmérést is, amiből kiderül, hogy a válaszadók nagyobb része akár sztrájkra is hajlandó lenne akkor, ha a védettség biztonságos kialakulása előtt nyitnák ki az iskolákat.
A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) szerint túl korai lenne az iskolák áprilisi nyitása, mivel hiába kezdik el a tanárokat oltani, addigra még nem alakulhat ki a beoltottak immunizáltsága, részleges védettsége sem – hiszen a teljes védelem is jellemzően csak a második oltás beadása után pár héttel jön létre. „Ez pedig – a protokoll szerint – nem április 12-e, de nem is 19-e” – írták közleményükben, amelyet azután adtak ki, hogy Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a csütörtöki kormányinfón elmondta: tervezik, hogy az iskolák megnyitását megelőzően a tanárokat, óvodában dolgozókat és a bölcsődei dolgozókat is beoltják.
A szakszervezet a tanárok mellett továbbá a többi nevelésben-oktatásban dolgozó beoltását is követeli – a pedasszisztensektől kezdve, a NOKS-osokon át, egészen a technikai dolgozókig. Ezzel kapcsolatban ma reggel Orbán Viktor ezt mondta, nem csak a tanárokat és óvodában dolgozókat tervezik beoltani, azonban a pontos listáról nem beszélt.
A PDSZ indított egy felmérést is, amelyet eddig több mint ötezer oktatásban-nevelésben dolgozó töltött ki. Ebből az is kiderül, hogy a válaszadók 30 százaléka sztrájkolni is hajlandó lenne, ha úgy kellene visszatérnie a személyes oktatáshoz, hogy még nem kapta meg az oltást. Az önbevalláson alapuló felmérés szerint a pedagógusok 24 százaléka már átesett a koronavírus-fertőzésen, az összes válaszadó 87 százaléka viszont még nem kapott oltást.
Orbán Viktor miniszterelnök egyébként ma reggel a Kossuth Rádiónak adott interjújában kifejtette, hogy legalább 80 ezer pedagógust kell még beoltani az iskolák újranyitásához. Ha minden a mostani rendben halad tovább, akkor április 10-ig be tudják oltani a tanárokat, iskolai dolgozókat, és ez után egy héttel, azaz legkorábban április 19-én nyithatnak az általános és középiskolák és az óvodák – mondta.
Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről! |
Egyre több gimnázium teszi közzé a nyílt napjai időpontját, egyes intézmények pedig több napon át is várják az érdeklődő diákokat.
Távozik a Mathias Corvinus Collegium éléről Szalai Zoltán főigazgató. A HVG birtokába került búcsúlevél szerint nem saját elhatározásából hagyja el az intézményt, munkája az új vezetés döntése alapján szűnt meg.
Az egyeztetésen szóba került a pedagógusok értékelési rendszere, az SNI-s gyerekek ügye és az új NAT is. A Civil Közoktatási Platform szeptember 22-én első alkalommal egyeztetett Kókayné Lányi Marietta közoktatásért felelős államtitkárral, a találkozó részleteiről a szervezet a Facebookon számolt be.
A hallgatók stresszforrásaira, anyagi helyzetére, mentális jóllétére és munkavállalására is rákérdeznek abban a kérdőívben, amely az új felsőoktatási stratégia kialakítását szolgálja. Arra is kíváncsiak, mennyire készíti fel az egyetem a diákokat a munkaerőpiacra.
A Pedagógusok Szakszervezete alapvetően támogatja a továbbképzési rendszer átalakítását, de több ponton is változtatna a kormány társadalmi egyeztetésre bocsátott tervezetén. Többek között a belső képzésekért járó krediteket és a helyettesítések elszámolását is módosítanák.
@eduline.hu 🎓🧪 Novák Blanka biológus, aki fiatal kutatóként már 18 évesen a Nobel-díjátadón képviselte Magyarországot. A Brain Bar csütörtöki napján beszélgettünk vele. @Novák Blanka #eduline #stem #magyartiktok #fy #magyar ♬ eredeti hang - eduline.hu
Újabb mélypontra esett a születésszám Magyarországon, az aktuális termékenységi viszonyok fennmaradása mellett 1,29 gyerek jutna egy nőre. A KSH adataira Magyar Péter is reagált.
Bocsánatot kért Lannert Judit azoktól, akiket megbántott egy évekkel ezelőtti, még oktatáskutatóként tett megszólalásában használt focis hasonlatával. Lannert szerint a most terjedő, kiragadott részlet egyáltalán nem adja vissza eredeti mondandóját, ugyanakkor elismerte, hogy a hasonlat nem volt szerencsés.
Már folyik a tanulói és pedagógus-laptopok igénylése a KRÉTA rendszerben. A regisztráció szeptember 17-én indult újra, az idei tanévben pedig elsősorban az 5. és 9. évfolyamos diákok kerülnek sorra. A tervek szerint az érintett tanulók már október elejéig megkaphatják az új eszközeiket. Mutatjuk, hol és hogyan lehet benyújtani az igénylést.
Jelenleg 853 iskolaőr teljesít szolgálatot az oktatási intézményekben, és további 284 iskola szeretne csatlakozni a programhoz.