Középiskolai felvételi tudnivalók: a szóbelitől a sorrendmódosításig

Tegnapig lehetett beadni a jelentkezést a középiskolákba, de ezzel még nincs vége az idei felvételi eljárásnak. Mutatjuk, mire kell még számítanotok a következő hetekben, hónapokban.

  • Eduline

Mi lesz a legközelebbi fontos dátum?

Ha olyan középiskolába jelentkeztetek, ahol nemcsak a központi felvételi számít, hanem szóbeli meghallgatásokat is tartanak, 2021. február 23. és március 12. között még vár rátok egy újabb megmérettetés. A túljelentkezés miatt - van, ahova 17-szer többen jelentkeznek, mint ahány diákot fel tudnak venni - a szóbelikre már nem hívnak be mindenkit, csak azokat a tanulókat, akik megugrották az iskolában előírt ponthatárt. Arról, hogy az idei ponthatárok hogyan alakultak, itt írtunk korábban. Azt pedig, hogy járvány idején milyen megoldásokkal készülnek a szóbeliztető iskolák, itt olvashatjátok el.

Lesz lehetőség sorrendmódosításra?

Természetesen igen. Március 22-én és 23-án módosíthatjátok majd a tanulói adatlapon megadott sorrendet.

Mikor lesz eredmény?

A felvételt hirdető középiskolák április 30-ig küldik el a felvételről vagy elutasításról szóló értesítést nektek és az általános iskoláknak is. A beiratkozások pedig június 22. és 24. között lesznek.

Ami még szintén fontos lehet: abban az esetben, ha az egyes iskolákban a felvételt nyert diákok aránya nem éri el a felvehetők 90 százalékát, az iskolának rendkívüli felvételi eljárást kell tartania. Ezt az iskolák igazgatói május 10. és augusztus 31. között írhatják ki.

A középiskolai felvételivel kapcsolatos folyamatosan frissülő cikkeinket itt találjátok.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

 

 

Hozzászólások

Fóti Péter: Miért olyan nehéz az iskola átalakítása?

Amikor az oktatás megújításáról, modernizációjáról vagy az önálló, tanulóközpontú tanulásról beszélünk, hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy a változás útjában csupán a begyepesedett tantervek, a bürokrácia vagy a vaskalapos pedagógusok állnak. Azt gondoljuk: ha végre megadnánk a diákoknak a teljes szabadságot, a választási lehetőséget és a bizalmat, ők boldogan élvén vele azonnal virágzásnak indulnának. Vélemény.

Új igazgatói pályázatot írnak ki a csömöri iskolában: egy szülő csuklószorításról és megalázó büntetésekről beszélt Bátovszky János kapcsán

Már a tanév második félévétől új vezetője lehet a Csömöri Mátyás Király Általános Iskolának. A Blikknek megszólalt egy szülő is, aki azt állítja, Bátovszky János igazgató korábban durván megszorította a lánya csuklóját. Egy másik gyerekkel pedig állítása szerint százszor íratta le büntetésből, hogy „nem szaladunk”.

@eduline.hu

„A pedagógusok féltek meghívni, bármennyire is szükségesnek, jónak tartották a civil szervezetek jelenlétét” @amnesty_magyarorszag #eduline #iskola #magyar #civilszervezetek

♬ eredeti hang - eduline.hu