Pontszámítás a középiskolai felvételin: hogyan működik?

Hogyan rangsorolják a középiskolák a jelentkezőket és mennyiért ér a felvételi vizsga? Mutatjuk.

  • Eduline

A középiskolai felvételi során a középiskolák háromféle módon rangsorolhatják a jelentkezőket: vagy csak az általános iskolai tanulmányi eredményeket veszik figyelembe, vagy a tanulmányi eredményeket és a központi írásbeli felvételi pontszámát, vagy a tanulmányi eredményeket, a központi írásbeli vizsga és a szóbeli eredményeit. A központi írásbeli vizsgán elért eredményeteket minden olyan középfokú iskola köteles elfogadni, amelyik előírta az adott központi írásbeli vizsgán történő részvételt, függetlenül attól, hogy melyik iskolában vettetek részt a vizsgán.

Ha egy intézmény úgy dönt, hogy a jelentkezőknek részt kell venniük a központi írásbeli felvételi vizsgán, annak az eredménye az összpontszám legalább 50 százalékát kell, hogy adja. Ha az iskola úgy dönt, hogy a felvételi eljárásában csak az egyik tárgyból elért írásbeli eredményt számítja be, akkor annak az eredménye az összpontszám maximum 25 százalékát határozza meg.

Ha pedig az iskola helyben készített nemzetiségi nyelvű szövegértési feladatsort használ, az erre kapott pontszám legfeljebb az írásbeli vizsgán elérhető maximális pontszám 50 százaléka lehet, a fennmaradó legalább 50 százalékot pedig a központilag kiadott egységes matematika-feladatsor megoldása alapján kell számítani.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Hozzászólások

Fóti Péter: A gyerekeket az értékelésbe is be lehet vonni

Az iskoláról szóló vitákban gyakran előkerül a kérdés: mi legyen az értékeléssel? Sokan hajlamosak a visszajelzést vagy a kritikát önmagában elutasítani, mintha az a gyereki autonómia megsértése lenne. Pedig az értékelés maga nem az ördögtől való – az emberi kapcsolatok és a társas létezés teljesen természetes része. A kérdés nem az, hogy értékeljünk-e, hanem az, hogy hogyan, miért és milyen viszonyrendszerben tesszük ezt. Vélemény.

@eduline.hu

👊 Szeptember 30-án tartották a Civil Ellenállás Napját a Kölcsey Ferenc Gimnázium előtt. A Tanítanék Mozgalom alapítóival, Törley Katalinnal és Pilz Olivérrel a pedagógusok feketelistázásáról beszélgettünk. 🎤 #magyartiktok #eduline #fyi #tanitanek #oktatas

♬ eredeti hang - eduline.hu