Beiskolázás előtt álló szülők, figyelem! Fontos határidő jár ma le

Már csak néhány órátok van, hogy leadjátok a tankötelezettség halasztásával kapcsolatos kérelmet, ha nem szeretnétek, hogy gyermeketek hatévesen elkezdje az iskolát.

  • Tóth Alexandra

A jelenlegi szabályok szerint 2021-ben is minden hatéves iskolaéretté válik, azonban ha valaki nem szeretné, hogy gyereke szeptemberben az iskolában kezdjen, kérelmet kell beadnia az Oktatási Hivatalhoz (OH). Egy 2019-es törvénymódosítás ugyanis elvette a szülőktől és óvodáktól a jogot, hogy maguk döntsenek arról, még egy évet az óvodában tartják a hatéveseket. Ezt a jogkört pedig a gyerekeket csak papírok alapján ismerő OH kapta meg, amely – egyes esetekben a pedagógiai szakszolgálat véleménye alapján – dönt a szülői kérvényekről. 

A kérelmek leadásának a határideje viszont vészesen közeleg: az Ügyfélkapus rendszer ugyanis ma éjfélkor lezár, de papír alapon is csak azokat a kérvényeket fogadják el, amelyek még a mai nap folyamán postára lettek adva.

A kérelmet a szülőknek kell leadnia

Ebben bármilyen releváns ok, körülmény, állapot, tény megfogalmazható, amely alátámasztja az iskolakezdés halasztását. Bármilyen lényegesnek tartott dokumentum mellékelhető, akár beszerezhetőek az óvodától a gyerekek fejlődését nyomon követő papírok és ezek is csatolhatóak (persze ezek nem kötelezőek, hiszen nem csak olyan körülmény van, amit ez a dokumentum támaszt alá).

A 2021/2022-es tanévre - a 2014. szeptember 1-je és 2015. augusztus 31-e között születettekre vonatkozóan - január 15-ig kell benyújtani a kérelmet, amelyről itt olvashattok részletesebben. A tankötelezettség halasztásával kapcsolatos legfontosabb szabályokat és lépéseket pedig itt találjátok.

Akadtak hiányosságok a tájékoztatásban

Az iskolaérettségről szóló pedagógiai döntés igen összetett: függ az értelmi fejlettségtől, szerepet játszik benne többek között az érzelmi és szociális érettség, a monotóniatűrés, az önirányítási képesség és az alkalmazkodóképesség, a mozgás fejlettsége, a fejlett beszéd és beszédértés is. Miután ebben a nehéz kérdésben, az óvoda jogkörét megszüntetve, a döntés felelősségét a kormány a szülők vállára tette, alapvető fontosságú, hogy a szülők széles körű szakmai támogatást kapjanak, hogy gyermekük szempontjából a legjobb döntést hozhassák meg.

A Szülői Hang felmérése szerint azonban az óvoda csupán az esetek 44 százalékában adott a pedagógiai szempontokra is kiterjedő tájékoztatást a szülőknek, pedig enélkül nem lehet egy ilyen összetett kérdésben felelős döntést hozni - írták. Sőt az esetek 15 százalékában még a kérelmezés lehetőségéről sem adtak tájékoztatást a szülőknek, akiknek egyébként is nagyon korán és véglegesen kell dönteniük gyermekük iskolaérettségéről. A határidő lejártával sem kérvényezni, sem módosítani nem lehet, pedig ebben a korban a kisgyermekek nagyon gyorsan változhatnak, fejlődhetnek - tették hozzá.

Az új rendszerrel egyébként Szél Bernadett sem ért egyet. A független országgyűlési képviselő az ombudsmanhoz fordult, szerinte ugyanis több szempontból is alapjogsérő a jelenlegi gyakorlat - írta közleményében, amelyet a közösségi oldalán is megosztott. "Szervezett tájékoztatás és intézményi támogatás nélkül nincsenek egyenlő esélyek, ami sérti a jogállamiság elvét, a gyermekek jogait és az esélyegyenlőséget" - fogalmazott.

Milyen következményei lehetnek a túl korai iskolakezdésnek?

"Ha valaki éretlenül megy iskolába – tehát nem rendelkezik azokkal a szociális, értelmi, kommunikációs és testi képességekkel, amelyek szükségesek az első osztály megkezdéséhez –, akkor már eleve hatalmas hátránnyal indul, ami idővel tovább nőhet. Hiszen, ha már az elején sem tudja felvenni a ritmust, akkor lemarad, és ez kudarcélmények sorozatát okozza. Ennek pedig további következménye lehet, hogy a diák nem fog szeretni iskolába járni, de akár a többiek is elfordulhatnak tőle, mivel nem tud úgy haladni, ahogy ők" - mondta korábban az Eduline-nak Verba Attiláné. A Pedagógusok Szakszervezetének Óvodapedagógiai Tagozatának elnökével készült teljes interjút itt olvashatjátok el.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.