szerző:
Eduline
Értékelje a cikket:
Köszönjük!

A jelenlegi szabályok szerint 2021-ben is minden hatéves iskolaéretté válik, azonban ha valaki nem szeretné, hogy gyereke szeptemberben az iskolában kezdjen, kérelmet kell beadnia. A 2021/2022-es tanévre vonatkozóan már elérhetőek a kitöltendő űrlapok. Mutatjuk, hogy ezeket pontosan hol találjátok, és azt is, meddig adhatjátok le.

tavaly előtti törvénymódosítás elvette a szülőktől és óvodáktól a jogot, hogy maguk döntsenek arról, hogy még egy évet az óvodában tartják hatéveseket. Ezt a jogkört, a gyerekeket csak papírok alapján ismerő Oktatási Hivatal kapta, amely – egyes esetekben a pedagógiai szakszolgálat véleménye alapján – dönt a további egy év óvodára vonatkozó szülői kérvényekről.

A kérelmet a szülőknek kell leadnia

Ebben kérelemben bármilyen releváns ok, körülmény, állapot, tény megfogalmazható, amely alátámasztja az iskolakezdés halasztását. Bármilyen lényegesnek tartott dokumentum mellékelhető, akár beszerezhetőek az óvodától a gyerekek fejlődését nyomon követő papírok és ezek is csatolhatóak (persze ezek nem kötelezőek, hiszen nem csak olyan körülmény van, amit ez a dokumentum támaszt alá).

A 2021/2022-es tanévre - a 2014. szeptember 1-je és 2015. augusztus 31-e között születettekre vonatkozóan - január 15-ig kell benyújtani a kérelmet, amelyet az OH oldaláról érhettek el. A kitöltésre ügyfélkapun keresztül és papír alapon is van lehetőség. Az utóbbihoz a kérelmet itt találjátok. Ebben rögzíteni kell a gyerek adatait, a szülő/gyám adatait, a gyerek jelenlegi jogviszonyát, illetve a kérelem részletes indoklását. Továbbá - ahogy már írtuk - lehetőségetek van dokumentumok csatolására. Ahhoz, hogy a kérelem érvényes legyen, a dokumentum alján jelölni kell a beleegyezést is - olvasható a kitöltéshez készült tájékoztatóban.

Hogyan működik az online kitöltés? Az adatok beírása után a rendszer rögtön jelzi, ha valamely kötelezően kitöltendő mezőt elfelejtettetek volna kitölteni. Ha mindent készen van, a Kérelem letöltése gombra kattintva tudjátok a kérvényt megtekinteni, majd kinyomtatni (ha a postán külditek el). Az OH arra is felhívja a figyelmet, hogy a dokumentumot alá kell írni és úgy kell elküldeni az Oktatási Hivatal címére - a mellékletekkel együtt.

A papírok beszerzésére már nem sok idő maradt, ezért korábban írtunk egy összefoglalót, amelyben megtaláljátok a halasztással kapcsolatos legfontosabb szabályokat és lépéseket. Ezt itt találjátok.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!