Bruttó 300 ezer forint alatt is lehet az átlagjövedelem: ezekkel az alapszakos diplomákkal keresnek a legkevesebbet
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
Pár nap múlva kezdetét veszi a 2021-es év, indul a második félév. Mikor lesz a tavaszi szünet? Mikor kezdődik az érettségi? Összeszedtük az össze fontos oktatási dátumot a közelgő középiskolai felvételivel kapcsolatban, az érettségivel és az egyetemi felvételivel kapcsolatban, illetve megnéztük, milyen fontos események várnak még a diákokra a 2020/2021-es tanévben.
A tanév 2021. június 15-ig tart.
Ezen belül az első félév 2021. január 22-ig tart majd, az iskolák január 31-ig értesítik a diákokat és a szülőket a félévi eredményekről.
A diákoknak szeptember 1-től összesen 177 (a szakgimnáziumokban 177, gimnáziumokban és szakiskolákban 178) napig kell iskolába járniuk – kivéve a végzősöknek, a középfokú iskolákban számukra az utolsó tanítási nap 2020. április 29-én, csütörtökön lesz.
Középiskolai felvételi
A központi írásbeli felvételit 2021. január 23-án tartják az érintett középiskolák, a pótló írásbeli vizsgát pedig január 28-án – illetve a koronavírus járvány miatt időközben bejelentették, hogy még egy pótidőpont is lesz, hogy mindenki biztonságosan le tudjon vizsgázni: február 5-én.
A tervek szerint diákok február 8-ig meg is tudják az eredményüket, bár ebben lehet, hogy a fenti utolsó vizsgaidőpont miatt idén lesz egy kis csúszás.
A középfokú iskolákba 2021. február 19-ig lehet jelentkezni. Nagyon fontos, hogy ez egy újabb jelentkezési kör, nem azonos a korábbi felvételi jelentkezéssel. A középiskolák már egy ideje nyilvánosságra hozták az induló osztályok listáját, és az OM-azonosítók is elérhetőek. Ezeket itt nézhetitek meg.
Ha nehéz a választás, akkor segítünk egy kicsit: a HVG ismét elkészítette a legjobb 100 gimnázium listáját. A rangsorok mellett számos interjút, cikket találtok a középiskolai oktatásról, az iskolaválasztásról, a felvételi menetrendjéről is. A HVG középiskolai rangsorát rendeljétek meg itt.
A szóbeli meghallgatásokat február 23. és március 13. között szervezik meg az érintett középiskolák. A diákok április 30-ig megtudják, hová kerültek be.
Arról, hogy mikor lesz a rendkívüli felvételi eljárás, és milyen határidőkre kell figyelni a beiratkozás kapcsán, itt írtunk le mindent.
Kövessétek velünk a 2021-es középiskolai felvételit is. Itt találjátok a legfrissebb cikkeinket a témában.
Egyetemi felvételi
A 2021-es felsőoktatási felvételi eljárás karácsony előtt nem sokkal indult és egészen 2021. február 15-ig tart. Eddig kell mindenkinek jelentkeznie, akár alapképzésre, akár mesterképzésre készül. A ponthatárokról, pontszámítási szabályokról, egyéb határidőkről itt írtunk.
A 2021-es érettségire is február 15-ig kell jelentkezni, erről itt olvashattok.
Tavaszi szünet
A tavaszi szünet előtti utolsó tanítási nap 2021. március 31. (szerda), a szünet utáni első tanítási nap 2021. április 7. (szerda).
Érettségi 2021
A tavaszi érettségik 2021. május 3-án hétfőn kezdődnek. Itt van a teljes vizsganaptár:

Témahetek
A "PÉNZ7" pénzügyi és vállalkozói témahét 2021. március 1-5. között lesz.
A Digitális Témahét 2021. március 22-26. között,
A Fenntarthatósági Témahét 2021. április 19-23. között,
A teljes 2020/2021-es tanév rendjét itt nézhetitek meg. Az egyetemi határidőkről pedig itt olvashattok el mindent.
Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről! |
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
A Szegedi Törvényszék megsemmisítette a kormányhivatal elutasító határozatát, amely megakadályozta, hogy alapítványi fenntartásban induljon újra a 2024-ben bezárt intézmény. Az iskola a tervek szerint a 2027/2028-as tanévben nyithatja meg ismét a kapuit.
Akár 30 év tapasztalattal is csak bruttó 460 ezer forintot keresnek a kulturális dolgozók a szakszervezet szerint. A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) a pedagógusbérekhez igazodó bérrendezést követel, ezért a Tisza-frakció valamennyi országgyűlési képviselőjének levelet küldött. A szervezet október 19-én demonstrációt is tart Budapesten.
A szervezet szerint a döntés a polgári engedetlenség miatt kirúgott tanárok folyamatban lévő pereiben is fontos szerepet játszhat.
„Nem egy nulladik évfolyamra van szükség, hanem az első osztályt kellene módszertanilag és szemléletében máshogy elkezdeni” – reagált a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület (MOE) a Nemzeti Pedagógus Kar legújabb javaslatára. A szervezet szerint a nulladik osztály bevezetése gyakorlatilag irreális elképzelés, amely ahelyett, hogy megoldaná a problémát, csupán elfedné az iskolarendszer merevségéből fakadó hiányosságokat.
Ne kisiskolásokat várjanak a tanítók az első osztályba, hanem az iskola alkalmazkodjon jobban a hat-hét éves gyerekek életkori sajátosságaihoz – többek között ezt javasolja a Nemzeti Pedagógus Kar óvodai szakmai munkacsoportja. Szerintük az általános iskola első két évének, de legalább az első osztálynak a játékos átmenetről kellene szólnia.
Átfogó, életkornak megfelelő szexuális nevelést javasol az Európa Tanács mind a 46 tagállamában. A szervezet szerint a gyerekeknek nemcsak biológiai ismeretekre van szükségük, hanem arra is, hogy felismerjék a bántalmazást, tisztában legyenek a saját határaikkal, és tudják, mikor és hogyan kérhetnek segítséget.
Ezeket a feladatokat kapták közép- és emelt szinten az angolból érettségizők.
Fendler Judit több olyan esetet is felidézett, amikor állítása szerint kormányközeli vállalkozók és fideszes politikusok próbálták befolyásolni az egyetem beszerzéseit.
Nem mindegy, mikor fejeztétek be a tanulmányaitokat, és az sem, hogy utána továbbtanultok vagy munkába álltok.
A korai szelekció megszüntetését, a tankötelezettség 18 évre történő visszaemelését és 10-12 évfolyamos egységes iskolák létrehozását javasolja a Civil Közoktatási Platform (CKP).