EMMI: az oktatási intézményekben is maradnak a rendkívüli intézkedések

A döntések értelmében a jelenlegi szabályok január 11-ig érvényesek.

  • Eduline

Hétfőn megírtuk, hogy Orbán Viktor miniszterelnök bejelentette: január 11-ig maradnak az eddigi intézkedések. Arról, hogy ez az iskolai életet, a távoktatást és az esetleges előrehozott téli szünetet hogyan érinti, külön nem esett szó, azonban a köznevelési államtitkár az ATV Híradó kérdésére megerősítette: a közoktatási intézményekben is érvényben maradnak a december 11-ig szóló rendkívüli intézkedések.

Ez azt jelenti, hogy a középiskolákban 8. osztály fölött, illetve a felsőoktatásban - néhány kivételes helyzettől eltekintve - továbbra is digitális oktatás lesz. Illetve az általános iskolákban és a kisebbeknél marad a rendes oktatás, itt ahogy eddig sem, ezután sem lesz távoktatás.

Jelenleg 512 iskola van az országban, ahol egyes osztályok otthonról tanulnak, 40 intézményben pedig teljes egészében digitális oktatás folyik. Ez utóbbi akár sikert is eredményezhet. Az Alternatív Közgazdasági Gimnáziumban például jobban sikerült az érettségi a diákoknak, mint tavaly. Az iskola pedagógia vezetője szerint mérhető, hogy a digitális oktatás nem akadályozza a diákokat a tudás megszerzésében.

Ezen a héten egy nappal többet kell iskolába menni, cserébe 16 napos lesz a szünet

Jó hír, hogy idén ez lesz a második és egyben utolsó szombati munkanap.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Hozzászólások

„Nem lehet a készülésre kényszeríteni egy nem neurotipikus gyereket” – így élte meg a középiskolai felvételit egy autista nyolcadikos

A középiskolai felvételi önmagában is komoly terhelést jelenthet egy nyolcadikosnak, egy autizmusspektrum-zavarral élő diáknál azonban a felkészülés egészen más kérdéseket is felvethet. Hogyan lehet hónapokon keresztül készülni, ha a gyerek nehezen veszi rá magát az otthoni tanulásra? Mit lehet tenni, ha jó képességei ellenére nem önálló a tanulásban? És hogyan választ iskolát egy család, ha közben azt érzi, hogy maga a felvételi rendszer elsősorban a neurotipikus, szabálykövető és rendkívül szorgalmas gyerekeknek kedvez?

Nem csak a rugalmas iskolakezdés van tervben, hanem a rugalmas óvodakezdés is

A kora gyermekkori ellátórendszer több ponton is átalakulhat a következő időszakban. A Civil Közoktatási Platform Dr. Kereki Judit kora gyermekkori jóllétért felelős államtitkárral egyeztetett a tervekről, amelyek között a rugalmas iskolakezdés visszaállítása mellett a rugalmas óvodakezdés lehetőségének megteremtése is szerepel.

@eduline.hu 🎓🧪 Novák Blanka biológus, aki fiatal kutatóként már 18 évesen a Nobel-díjátadón képviselte Magyarországot. A Brain Bar csütörtöki napján beszélgettünk vele. @Novák Blanka #eduline #stem #magyartiktok #fy #magyar ♬ eredeti hang - eduline.hu

Már igényelhetők az ingyenes laptopok a KRÉTA-ban, idén is sok a használt köztük

Már folyik a tanulói és pedagógus-laptopok igénylése a KRÉTA rendszerben. A regisztráció szeptember 17-én indult újra, az idei tanévben pedig elsősorban az 5. és 9. évfolyamos diákok kerülnek sorra. A tervek szerint az érintett tanulók már október elejéig megkaphatják az új eszközeiket. Mutatjuk, hol és hogyan lehet benyújtani az igénylést.