Orbán Viktor: január 11-ig maradnak a szigorú intézkedések

A Facebook-oldalán közzétett videóban jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök, hogy milyen döntéseket hoztak az operatív törzs hétfő hajnali ülésén.

  • Eduline

A döntések értelmében a jelenleg érvényes kijárási tilalom és szabályok január 11-ig érvényben maradnak, ami azt jelenti, hogy este 8 és reggel 5 között csak meghatározott esetben lehet az utcán tartózkodni. Szilveszteri bulikat és utcabálokat idén nem lehet megtartani, azonban a karácsonyról csak később döntenek majd - mondta.

Az iskolában azért küzdenek a tanárok, hogy a diákok szülei megtarthassák a munkahelyüket - mondta a miniszterelnök. Elmondta, hogy a tesztelések eredményét szakemberekkel egyeztette, akik egyöntetűen azt mondták, a korlátozásokat fenn kell tartani.

Arról, hogy ez az iskolai életet, a távoktatást és az esetleges előrehozott téli szünetet hogyan érinti, külön nem esett szó - azonban, mivel az iskolákat is érintik az egy hónapja meghozott intézkedések, a középiskolák a 8. osztály fölött illetve a felsőoktatás - néhány kivételes helyzettől eltekintve - digitális oktatásban maradnak. Illetve az általános iskolákban és a kisebbeknél marad a rendes oktatás, itt ahogy eddig sem, ezután sem lesz távoktatás.

Maruzsa: az operatív törzs mérlegeli, indokolt-e, hogy hamarabb kezdődjön a téli szünet

A vártnál kevesebb pedagógus vett részt a múltheti célzott tesztelésen, amely után az intézmények harmadában volt szükség intézkedésekre.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Hozzászólások

Kormánybiztos lesz Bódis Kriszta, a kultúráért felelős tárcát Tarr Zoltán, a tudományos területet pedig Tanács Zoltán irányíthatja

Magyar Péter kormánybiztosnak kérte fel Bódis Krisztát, aki a társadalompolitikai stratégia kialakításán dolgozhatna, Tarr Zoltán a kultúráért és társadalmi kapcsolatokért felelős minisztérium élére kerülhetne, míg Tanács Zoltán a Tudományos és Technológiai Minisztérium irányítását kaphatná meg.

@eduline.hu A számológépetek többet segíthet a matekérettségin, mint gondolnátok. A @studium_generale matekosai most megmutatják, hogyan spórolhattok akár 10 percet a számolások idejéből. #érettségi #érettségi2026 #fyp #szponzorálttartalom #raiffeisenbank ♬ eredeti hang - eduline.hu