Matekból buktak meg messze a legtöbben a tavalyi érettségin
A legtöbb diák sikeresen érettségizik, de tantárgyanként jelentős különbségek vannak. 2025-ben matekból volt a legtöbb sikertelen vizsga, a legjobban pedig angolból teljesítettek a diákok.
Három megye kivételével most már Románia szinte egész területén gyorsul a koronavírus-járvány terjedése, a legnagyobb fertőzési rátával rendelkező román fővárosban pedig a hatóságok az iskolák bezárására készülnek.
A román közegészségügyi hatóság (INSP) kedden közzétett heti elemzése szerint nincs már olyan térsége az országnak, ahol csökkenne a fertőzés terjedésének üteme. Az utóbbi két hétben lakosságarányosan Bukarestben terjedt leggyorsabban a fertőzés. Az INSP jelentése szerint a fővárosban - a 2011-es népszámláláskor feljegyzett 1,88 milliós lakossághoz viszonyítva - már meghaladták azt a fertőzési rátát, a lakosság három ezrelékét, amelynél a helyi járványügyi operatív törzs elrendelheti az iskolák bezárását és az áttérést az online oktatásra.
Bukarest kormánybiztosa azonban - az oktatási miniszterrel folytatott keddi egyeztetést követően - bejelentette: felkészültek ugyan erre a lépésre, de járványügyi szempontból nem a közegésségügyi hatóság által számolt 3,1 ezrelékes, hanem a stratégiai kommunikációs törzs (GCS) által közölt 2,69 ezrelékes fertőzési rátát tartják mérvadónak, amely a főváros jelenlegi 2,15 milliós lakosságát veszi alapul. Bukarestben akkor fogják teljes egészében az internetre költöztetni az oktatást, ha a GCS által közölt fertőzési ráta "tartósan és jelentősen" meghaladja a 3 ezreléket - magyarázta.
Bukarestben több mint 400 tanintézményben csaknem negyedmillió óvodás és iskolás tanul. Romániában az oktatási minisztérium hétfői adatai szerint eddig 517 iskolát tartottak zárva, közülük 303-at azért, mert olyan településeken működtek, amelyeken az utóbbi héthetes fertőzési ráta meghaladta a lakosság három ezrelékét, a többi 214-et pedig azért kellett bezárni, mert több mint három osztályban megjelent a fertőzés. További 5100 iskolában részlegesen költöztették az internetre az oktatást, és 12 ezer olyan tanintézmény volt, amely valamennyi tanár és diák jelenlétében, hagyományos óralátogatással működött Romániában.
De nem Bukarest az egyetlen, ahol felmerült az iskolák bezárása. Ma már írtunk róla, hogy Szerbiában sem tartja kizártnak az iskolák újbóli bezárását a koronavírus-járvány kezelésével megbízott szerbiai válságstáb. Csehországban már döntöttek is: szerdától november elsejéig tartják zárva az iskolákat, amelyek a felső tagozaton áttérnek a távoktatásra. Tegnap pedig Szlovákiában jelentették be, hogy visszavonásig bezárnak a sulik.
Maruzsa Zoltán: nem kellenek új szigorítások az iskolákba
Az iskolákban korábban bevezetett preventív intézkedések elegendőek a koronavírus elleni védekezéshez - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának köznevelésért felelős államtitkára hétfőn a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.
Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről! |
A legtöbb diák sikeresen érettségizik, de tantárgyanként jelentős különbségek vannak. 2025-ben matekból volt a legtöbb sikertelen vizsga, a legjobban pedig angolból teljesítettek a diákok.
Kevesebb, mint egy hét van hátra az idei érettségi kezdetéig. A végzős diákok hagyományosan idén is magyar nyelv és irodalom vizsgával indítják az érettségi időszakot május 4-én. Az utolsó napokban sokakban nő a feszültség, ezért Németh Nikolettel, a Százhalombattai Széchenyi István Technikum és Gimnázium magyartanárával beszélgettünk.
A MOME volt 2020-ban az első modellváltott egyetem, melynek az alapítványát a Fideszhez sok szálon köthető Böszörményi-Nagy Gergely vezette. Az alapítói jogokat az újonnan felálló oktatási minisztériumnak ajánlották fel.
ELTE Radnóti, Madách, Lovassy – mutatjuk, hogy melyik középiskolák töltötték fel a honlapjukra a végleges felvételi jegyzéküket.
Három évig tartó jogi küzdelem után másodfokon is pert nyert volt munkáltatója ellen Wettstein Dániel István, akit korábban a Tolna megyei gyermekvédelmi rendszer éléről mentettek fel nem sokkal azután, hogy nem a túlárazott ajánlatot fogadta el az intézmény tetejének felújításánál.
@eduline.hu 100 százalékos érettségi? Nem lesz egyszerű, de a @studium_generale tanácsaival még ez is sikerülhet. #érettségi #érettségi2026 #fyp #szponzorálttartalom #raiffeisenbank ♬ eredeti hang - eduline.hu
14 éve nem változott a normatíva az állami ösztöndíjas hallgatók után, az egyetem szerint emiatt a gyógypedagógus-képzés állami finanszírozása megoldatlan. A HÖK arra kéri a diákokat, ne terjesszenek félinformációkat.
Videóban beszélt részletesen felsőoktatási útjáról Orbán Anita, akinek többek között vállalatértékelésből és történelemből van mesterdiplomája. Összegyűjtöttük, még mit érdemes tudni a leendő külügyminiszter és miniszterelnök-helyettes szakmai múltjáról.
Az Oktatói Hálózat (a felsőoktatásban dolgozó oktatók és kutatók civil szervezete) készen áll arra, hogy elkezdődjön a szakmai párbeszéd Lannert Judit gyermek- és oktatásügyi miniszterrel.