Elmarad a foci és a kosár: mi lesz az iskola utáni sporttal?

Októbertől már csak az adott iskolák diákjai és tanárai léphetnek be az épületbe, ezért országszerte egyre több iskolából szorulnak ki a sportegyesületek.

  • Eduline

"Ameddig az időjárás engedi, addig ezek az egyesületek szabadtéren tartják az edzéseiket, illetve a kézilabda egyesületek a városi csarnokba, illetve a saját csarnokukban edzenek" - ezt az egyik balassagyarmati iskola intézményvezetője mondta az ATV-nek, aki azt is hozzátette, hogy a tornatermeiket már csak az iskolába járó gyerekek használhatják.

A szeptember 18-án megjelent szigorítás értelmében ugyanis ettől a holnaptól az iskolákba az ott dolgozókon és tanulókon kívül más nem léphet be (kivéve karbantartók, vagy akinek jogszabályi kötelezettsége miatt kell megjelennie). A gyermeket kísérő személy, maszkot viselve a testhőmérséklet-mérési pontig léphet be az iskolába. Ha a gyermek lázas, azaz a testhőmérséklete eléri vagy meghaladja a fent meghatározott számot, el kell különíteni, és értesíteni kell a szülőt - áll a szabályozásban.

"A járványügyi helyzet kialakulásával itt a külső edzések lebonyolítása a törvényi szabályozás értelmében megszűnt, tehát a külső egyesületek, még az utánpótlás szakágak sem vehetik igénybe a csarnokainkat" - nyilatkozta Szabó Csaba.

Az ATV híradója szerint a balassagyarmati iskolákban a diákoknak az intézmények próbálnak edzési lehetőséget biztosítani. Az említett iskolában is megtartják a foci, a kézilabda és atlétika edzéseket, de csak a saját diákjaiknak.

Közeleg az őszi érettségi: nektek jól megy a végzős anyag? Teszteljétek

Hamarosan itt az őszi érettségi szezon, nem árt tesztelni a tudásotokat, ezért most összeállítottunk nektek egy kvízt a végzős anyagból. Nektek hibátlan lesz?

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Hozzászólások

Évtizedek óta a BGE-n oktató tanárok mondtak fel, a hallgatók egy része forrong: már az oktatási minisztertől kérnek segítséget

Hallgatói és oktatói beszámolók szerint húsz-harminc éve a BGE-n tanító tanárok is felmondtak, gyakoriak az 50–60 fős szemináriumok, és olyan is előfordult, hogy egy 300 fős előadást mindössze 150 férőhelyes terembe írtak ki. Az egyetem jelenlegi vezetése által bevezetett központosított számonkérési rendszer szintén komoly elégedetlenséget váltott ki. A tiltakozók szerint sem a petíciók, sem a tüntetések, sem az egyetem vezetésével folytatott egyeztetések nem hoztak megnyugtató megoldást, miközben az érdekképviseleti fórumokba vetett bizalom is meggyengült. Bár a BGE vezetése és a HÖK nem látja ilyen súlyosnak a helyzetet, a Szabad BGE hallgatói csoport képviselője már az oktatási miniszterhez fordult, és független vizsgálatot kért.