Hogyan igényelhettek új diákigazolványt az általános- és középiskolákban?

Új iskolában kezdtétek a tanévet, ezért szükségetek lenne egy másik diákigazolványra? Esetleg elhagytátok az előzőt és már nem emlékeztek, hogyan igényeltétek korábban? Mutatjuk, hogy mit kell tennetek, ha új diákot szeretnétek.

  • Eduline

Korábban már lépésrő lépésre végig vettük, mi a teendőtök, ha elsőéves hallgatóként az egyetemen vagy főiskolán szeretnétek diákigazolványt igényelni. Most pedig egyik olvasónk kérésére a közoktatási diákigazolványok igénylésének a mentetét vesszük sorra.

1. NEK adatlap beszerzése

A diákigazolvány igénylésének folyamata ugyanúgy kezdődik a közoktatásban, mint a felsőoktatásban, azaz be kell szereznetek egy NEK azonosítót. Ezt az okmányirodákban a fényképetek és az aláírásotok rögzítésével díjmentesen igényelhetitek. Ehhez szükségetek lesz a személyigazolványotokra és lakcímkártyátokra, vagy egyéb érvényes személyazonosító okmányotokra (útlevél, jogosítvány) és a lakcímkártyátokra.

Fontos, hogy a NEK adatlapot olyan helyre tegyétek, ahol később is megtaláljátok, ugyanis a kiállítástól számított öt évig további igénylésekhez is fel tudjátok használni. Ha mégsem találjátok, akkor bármikor kérhettek másolatot díjmentesen az okmányirodában.

2. Jelezzétek az iskolátokban, hogy diákot szeretnétek

A diákigazolvány kiállításának folyamatát az iskolátok tudja elindítani, ehhez viszont jeleznetek kell, hogy diákot szeretnétek. Ha viszont még kiskorúként tanultok köznevelésben vagy szakképzésben, akkor a törvényes képviselőtöknek kell leadnia az igénylést. Amihez mindkét esetben szükségetek lesz a korábbiakban már említett NEK azonosítóra és a lakcímkártyátokra.

3. Már csak várnotok kell, hogy megérkezzen az új kártya

Ezután nincs más dolgotok, mint türelmesen várni, hogy megérkezzen a diákigazolványotok az iskolába. Amíg nincs a kezetekben az új kártya, addig ideiglenes diákot is tudtok kérni az intézményben, amivel ugyanúgy igénybevehetők a diákkedvezmények, mint a plasztikkártyával.

Családi pótlék kisokos: amit tudni érdemes róla

Kinek jár, mikor és meddig jár a családi pótlék? Megnéztük a válaszokat.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.