Szeptember 20-ig bedőlhet az oktatás, ha az orvosok betartják az előírásokat

10 napig, tesztelés nélkül kell otthon ülniük a diákoknak, ha kiderül, hogy valaki koronavírusos volt az osztályukban. Ez járványügyi protokollból következő orvosi döntés, a probléma azonban az, hogy így hamar kiürülhetnek az iskolák.

  • Eduline

Korábban írtunk róla, hogy az I. kerületi Lisznyai Utcai Általános Iskolából több diákot is hazaküldtek, miután egyikükről kiderült, hogy koronavírus-fertőzött. A koronavírusos diák pár napja részt vett egy táborban, azokat küldték haza, akik együtt voltak vele.

Egy budapesti édesapa -, akinek gyermeke szintén az említett iskolába jár - a hvg.hu-nak azt nyilatkozta: miután haza kellett vinnie az iskolából a fiát, egyből felhívták a gyerekorvost, hogy kiderítsék ilyenkor mi a teendő. Az orvos azonban annyit mondott, 10 napig maradjanak otthon - önkéntes karanténban -, teszt viszont nem lesz, csak ha bárki tüneteket mutat. A gyerekeknek ez igazolt hiányzás, ahogyan a szülő is kap majd táppénzt.

A felnőtt háziorvost is felhívta, aki viszont azt mondta, előbb-utóbb megkeresi őket az ÁNTSZ, és két hét hatósági karanténba fognak kerülni. A tesztelésről azonban később tájékoztatják majd őket.

De nem ez volt, és nem is ez lesz az egyetlen eset, amikor a tünetmentes, valamilyen szinten kontaknak számító gyereket nem tesztelik. Póta György, a Házi Gyermekorvosok Egyesületének elnöke a lapnak azt mondta, "ha egy gyerekorvos szó szerint betartja az NNK és az Emmi által kiadott eljárásrendet, akkor a kontaktnak számító, tünetmentes gyerekeket 10 napra otthoni karanténba küldi."

Póta György elmondta, az orvosok dönthetnek úgy is, hogy nem gyanús az eset, azonban sokan félnek attól, hogy ebből nagyobb baj lesz, ezért inkább a 10 napos házi karantént választják. Csakhogy teszt hiányában ez azt eredményezi, hogy sokan nem is koronavírusosak, mégis otthon kell maradniuk 10 napot. Bár öt nap alatt, két negatív teszttel el lehetne hagyni a karantént, de ezt magánúton, saját zsebből fizetve (érthető okokból) kevesen vállalják. A legjobbnak azt tartaná, ha kontaktkutatás címén az NNK előírná a gyerekek tesztelését, csak szerinte nem akarnak ennyit tesztelni.

Így viszont, ha betű szerint betartják az orvosok az előírásokat, akkor vagy kiszúrnak a családdal, mert fizethetik maguk a tesztet, vagy bedöntik a közoktatást szeptember 20-ig - mondta a lapnak.

Az viszont egyelőre még nem tisztázott, hogy pontosan ki számít szoros kontaktnak. Póta György szerint az említett táboros esetben lehet azt mondani, hogy az együtt táborozó, de nem egy szobában lévő gyerekek nem szoros kontaktok, ugyanakkor azt nehéz elképzelni, hogy az étkezések alatt is tartották volna az 1-1,5 méteres távolságot. Mivel az orvosok nem kaptak egyértelmű tájékoztatást, ezért egyeztetést kértek a minisztériumtól. Csütörtökön délután ülnek össze, hogy tisztázzák a kérdéseket.

A hvg.hu Maruzsa Zoltánt is megkérdezte a 10 napos karanténról, aki azt mondta: "teljesen indokolt a jelenlegi protokollnak a tartása", vagyis ha tünet, panasz van, vagy kontaktkutatásra van szükség, akkor célzottan zajlik a tesztelés. Szerinte ez bevált, nem gondolja, hogy a tömeges tesztelésnek volna értelme.

A világ összes tanulójának csupán egyharmada ülhetett vissza az iskolapadba

A diákok alig fele tér vissza az iskolapadba a világon a jelenlegi iskolakezdéskor - számolt be erről kedden az ENSZ Oktatási, Tudományos és Kulturális Szervezete (UNESCO).

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

 

 

Hozzászólások

Müller Anna: „Kellene egy rendelet arról, hogy délután két óra után ne lehessen tanítás”

Több mint három évtizeden át tanított matematikát és kémiát, ma országgyűlési képviselőként és az Oktatási Bizottság alelnökeként foglalkozik azzal a rendszerrel, amelynek működését saját bőrén tapasztalta. Müller Anna szerint a pedagógusok teljesítményét igenis értékelni kell – de nem mereven és ellenőrzés alapon. Arról beszélgettünk vele, hogyan változott meg a tanári pálya a 90-es évek eleje óta, miért hagyta ott az osztálytermet a politikáért és mit nem lehet számszerűsíteni egy pedagógus munkájában.

Lannert Judit: év végére elkészítik a magyar oktatás stratégiáját

Az oktatási miniszter szerint a gyerekek olyan digitális környezetben nőnek fel, de ez lehetőség és veszély is egyben, ezért az oktatási stratégia része lesz a mesterségesintelligencia-stratégia is. „A közösségi média használata kiszoríthatja az elmélyült olvasást, a személyes beszélgetéseket és a pihenést. A mesterséges intelligencia átgondolatlan alkalmazása pedig csökkentheti az önálló gondolkodás és gyakorlás lehetőségét, ha a tanuló rendszeresen a gépre bízza a feladat megoldását” – emelte ki a Lannert, majd hozzátette, hogy a stratégia része lesz ezért Magyarország oktatási és képzési mesterségesintelligencia-stratégiája is, aminek hamarosan megkezdik társadalmasítását.

@eduline.hu Bemutatkozik Sutyi, az ELTE bölcsész macskája🐱 #cica #cutecat #magyar #magyartiktok #fy ♬ eredeti hang - eduline.hu

Már igényelhetők az ingyenes laptopok a KRÉTA-ban, idén is sok a használt köztük

Már folyik a tanulói és pedagógus-laptopok igénylése a KRÉTA rendszerben. A regisztráció szeptember 17-én indult újra, az idei tanévben pedig elsősorban az 5. és 9. évfolyamos diákok kerülnek sorra. A tervek szerint az érintett tanulók már október elejéig megkaphatják az új eszközeiket. Mutatjuk, hol és hogyan lehet benyújtani az igénylést.