Nektek menne mind az 5? Műveltségi kérdésekkel teszteltük a Sziget fesztiválozóit
Félretettük egy pillanatra a fesztiválhangulatot, és megnéztük, mennyire vannak képben a szigetezők irodalomból, történelemből és általános műveltségből.
A szülők és a diákok az iskolaőrök munkájáról, feladatáról, illetve hatásköréről a Magyar Közlönyből tájékozódhatnak, ha pedig nem értenek egyet az iskolaőrök eljárásával, a rendőrségnél tehetnek majd panaszt - derült ki Pintér Sándor belügyminiszter válaszából.
Oláh Lajos, DK-s országgyűlési képviselő az iskolaőrökkel kapcsolatban több kérdést is feltett írásban, amelyekre Pintér Sándor belügyminiszter válaszolt - szúrta ki a hvg.hu.
A válaszból kiderül, hogy az, akinek az iskolaőr intézkedése, annak elmulasztása, vagy kényszerítő eszköz alkalmazása az alapvető jogát sértette, a rendőrséghez fordulhat panasszal. De a sértett azt is kérheti, hogy panaszát - amennyiben az nem tartozik más eljárás hatálya alá - az alapvető jogok biztosa vizsgálja, amit majd az országos rendőrfőkapitány bírál el. A cselekvőképtelen személyek helyett a törvényes képviselőjük, korlátozottan cselekvőképes kiskorú helyett pedig a törvényes képviselő vagy meghatalmazott is eljárhat.
Oláh Lajos azt is tudni akarta, hogy a szülők és a diákok honnan tájékozódhatnak az iskolaőrök eljárásával kapcsolatban. A belügyminiszter szerint ebben az esetben a Magyar Közlönyből érdemes tájékozódni, ahol leírták az intézkedéseiknek és a kényszerítő eszközeiknek a körét.
Korábban már írtunk róla, hogy elkezdődött az iskolaőrök háromhetes képzése és szeptemberben munkába is állhatnak. Arról pedig, hogy az iskolaőrnek jelentkezők többsége már az előszűrésen elbukik, itt írtunk részletesebben.
Ilyen lesz a 2020/2021-es tanév: mikor lesz az első tanítási nap?
Mikor kezdődik hivatalosan a 2020/2021-es tanév? Meddig tart majd az iskola? Mikor lesz az őszi, a téli és a tavaszi szünet vagy a 2021-es érettségi, középiskolai felvételi? Itt találjátok a 2020/2021-es tanév legfontosabb dátumait.
Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről! |
Félretettük egy pillanatra a fesztiválhangulatot, és megnéztük, mennyire vannak képben a szigetezők irodalomból, történelemből és általános műveltségből.
A pedagógusok sztrájkjoga, az érettségizők felkészítése és a gyermekfelügyelet is előkerült a köznevelési törvény módosításának parlamenti vitájában. A Fidesz és a KDNP szerint a változtatásoknál nagyobb garanciák kellenének a diákok és a családok védelmére, miközben a pedagógus szakszervezetek korábban éppen azért kritizálták a tervezetet, mert szerintük az továbbra is túlságosan korlátozza a pedagógusok sztrájkjogát.
Kizárólag diplomások lehetnek óvónők, az óvodai nevelőket pedagógiai vagy gyógypedagógiai asszisztensként lehet alkalmazni a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület (MOE) javaslata alapján, melyet a szervezet az oktatási minisztériumhoz nyújtott be.
Barcsi Tamás filozófus, jogi kari tanszékvezető egyetemi docens szerint a politikusokat „egyértelműen nem a filozófia iránti érdeklődésük vitt a doktori iskolába” és „kapcsolataik révén szereztek tudományos fokozatot”.
@eduline.hu Az első egyetemi ügyintézések között a diákigazolvány igénylése is szerepel. Bár elsőre bonyolultnak tűnhet, néhány lépésből megvan – most végigvezetünk titeket a teljes folyamaton.😉 #diákigazolvány #egyetem #neptun #eduline #foryou ♬ eredeti hang - eduline.hu
Mélyebben a pénztárcájukba kell nyúlniuk azoknak a családoknak, ahol szeptemberben kezdi az első osztályt a gyerek: egy friss kutatás szerint az elsősök szülei mediánértéken 100 ezer forintos iskolakezdési kiadással számolnak.
Fontos szülői szempontok maradtak ki a most elfogadott köznevelési törvénymódosításból a Szülői Hang Közösség szerint. Bár a szervezet több, az iskolák autonómiáját erősítő változást is üdvözöl, azt kifogásolják, hogy az igazgatói kinevezéseknél a pedagógusok véleményezési jogát visszaállították, a szülőkét azonban nem.
Megtartotta első ülését az Óvodai Szakmai Egyeztető Fórum, ahol többek között szóba került a rugalmas tankötelezettség bevezetése is.