Indulnak a háromhetes iskolaőri képzések - szeptemberben munkába állnak

Megkezdődött az iskolaőrök felkészítése - közölte a rendőrség a honlapján.

  • Eduline

Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) kommunikációs szolgálatának közleménye szerint a hétfőn kezdődött háromhetes képzésben 497 iskolaőr (422 intézményi iskolaőr és 77 tartalék iskolaőr) vesz részt, és sikeres vizsgát követően szeptembertől állnak munkába a kijelölt oktatási intézményekben.

Azt írták: a rendőrség által július 16-án közzétett iskolaőri álláshirdetésre augusztus 3-ig 1409-en adtak be jelentkezést. Az egészségi, fizikai és pszichológiai alkalmassági vizsgálatokat követően az iskolaőrök képzése 31 helyszínen indult meg. A betöltetlen létszámhelyek feltöltésére, a tartalékképzésre és az esetleges fluktuáció kezelésére Budapesten, valamint Pest, Bács-Kiskun, Győr-Moson-Sopron, Borsod-Abaúj-Zemplén és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében a rendőr-főkapitányságok továbbra is várják a jelentkezőket.

Ahogy már írtunk róla, az iskolaőrök 120 órás szaktanfolyami képzésen vesznek részt, amely pedagógiai-pszichológiai, bűnmegelőzési és konfliktuskezelési modulokból, valamint rendvédelmi alapképzésből épül fel. Az egyes modulok záróvizsgával végződnek, sikeres teljesítésük után iskolaőri vizsgát tesznek a résztvevők.

Mennyi lesz a fizetés?

Az iskolaőrök Budapesten és Pest megyében bruttó 230 ezer, más megyékben bruttó 220 ezer forint havi munkabért kapnak; ezenfelül éves, bruttó 200 ezer forint cafetériára és munkába járási költségtérítésre jogosultak.

Szeptembertől jöhet a hibrid oktatás - de mit is jelent ez pontosan?

Várhatóan a hagyományos és a távoktatás ötvözésével - azaz hibrid oktatással - indulhat a következő tanév az iskolákban. De mit jelentene ez a különböző korosztályok számára?

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Hozzászólások

PSZ a NOKS-dolgozók béremeléséről: „Rétvári és a Fidesz ne tegyen több kárt a szakszervezeti érdekérvényesítésben”

A két legnagyobb pedagógus-szakszervezet is reagált Rétvári Bence nyilatkozatára, miután a politikus a Tisza-kormányon kérte számon az oktatást segítő dolgozók béremelését, és az esetleges őszi sztrájkot is szóba hozta. A NOKS- és technikai dolgozók bérrendezését ugyanakkor a szakszervezetek hosszú ideje napirenden tartják: korábban sztrájkot is hirdettek miatta, most pedig ismét egy már korábban megfogalmazott követelésükre hívták fel a figyelmet.

Lannert Judit a nagykanizsai tanévnyitón: „Hamarosan bejelentjük a NOKS-dolgozók béremelését”

„Olyan oktatást szeretnék Magyarországon, ahol nem dirigálunk” – mondta Lannert Judit oktatási és gyermekügyi miniszter a nagykanizsai Dr. Mező Ferenc Gimnázium tanévnyitóján. A miniszter szerint az iskolának a kreativitás terévé kell válnia, és fontos, hogy a diákok hangját is meghallják. Lannert emellett bejelentette, hogy hamarosan béremelés jön a nevelést és oktatást segítő dolgozóknál.

@eduline.hu

5 fontos kifejezés, ami a mindennapjaitok része lesz az egyetemen #egyetem #eduline #collegelife #magyartiktok #fy

♬ eredeti hang - eduline.hu