Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
A Jocó bácsi Facebookon osztotta meg véleményét Kásler Miklós korábbi kijelentésével kapcsolatban.
Balatoni József, azaz Jocó bácsi reagált Kásler Miklós hétfői videójára, melyben arról beszél az Emberi Erőforrások Minisztériumának minisztere, hogy szerinte a szülők, gyerekek és tanárok is élvezték a digitális oktatás előnyeit és úgy gondolja, tömeges igény van arra, hogy a későbbiekben is legyen ilyen típusú oktatás.
Jocó bácsi egyáltalán nem ért egyet a kijelentéssel, azt írja, hogy bár minden tőle telhetőt megtett és nagyon igyekezett, de ettől függetlenül egyáltalán nem élvezte.
Viszont azt tanárként, pedagógusként határozottan visszautasítom, hogy élveztem volna.
A történelemtanár határozottan kijelenti azt is, hogy a jövőben nem szeretne így tanítani.
Kásler Mikós megszólalásához mi is rengeteg komment kaptunk Facebookon. A többség nem ért egyet a miniszter véleményével, sokan leírják az elmúlt hónapok nehézségeit is.
Mindkét gyerekem rengeteget rontott. Nagyon nem ment ez nekünk!
- írja egy édesanya.
Nem! Egy percét sem elveztük sem én, sem a gyerekeim!
- olvasható egy másik anyuka véleménye.
Néha nem tudtam melyikünk utálja jobban, a gyerekek, vagy mi szülők?
- írja egy másik kommentelő facebookon.
Iskolaőrség: Applikáción keresztül kérhetnek majd segítséget a tanárok?
Az államtitkár a benyújtott törvénymódosítási javaslat vitájában részletesebben beszélt az iskolaőrségről, ami egy rendészeti szervként működne.
Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről! |
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Korábban azt nyilatkozta, hogy a szocialista állambiztonság fenyegetéssel szervezte be, de ezután egyetlen jelentést sem adott.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.