Vádat emeltek a tanárát megkéselő győri fiú ellen

Előre kitervelten, közfeladatot ellátó személy sérelmére elkövetett emberölés bűntettének kísérlete miatt vádat emelt a Győr-Moson-Sopron Megyei Főügyészség az ellen a 17 éves diák ellen, aki tavaly decemberben tanórán megkéselte osztályfőnökét egy győri szakközépiskolában - tájékoztatta a megyei főügyész kedden az MTI-t.

  • Eduline/MTI

Takács Péter közleménye szerint a Győri Szakképzési Centrum Jedlik Ányos Gépipari és Informatikai Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiumának tanulója december 5-én a második tanórán hármast kapott korábbi matek dolgozatára, amely annyira felzaklatta, hogy azt mondta osztálytársainak, le fogja szúrni a tanárnőt.

A fiú kijelentését a társai nem vették komolyan, mert korábban is mondott már hasonlókat, emellett a tíz centiméter pengehosszúságú kését is mutogatta már nekik. A következő dupla angolóra végén, miközben osztálytársai a tanár engedélyével az ötödik órában írandó fizika dolgozatra készültek, zenét hallgatott és azt mondta, hogy "nem tanul, mert nem lesz óra és dolgozat sem", az óra végén pedig elajándékozta fülhallgatóját, azzal a kijelentéssel, hogy "neki arra már nem lesz szüksége".

Az ötödik, fizikaóra elején a fiú azt mondta a padtársának, hogy "megvan a terv", majd azt színlelve, hogy a füzetében szeretne mutatni valamit a tanárnőnek, kiment hozzá és odaadta a füzetét. Abban a pillanatban osztályfőnöke mögé lépett és bal oldalán, lapockatájékon hátba szúrta.

A tanárnő a földre rogyott, a diák pedig mellé guggolt és a feje fölé emelt késsel még kétszer lesújtott a nő nyaka és mellkasa felé. A fiút az egyik osztálytársa fékezte meg, aki elvette tőle a kést. Miután a vádlottól megkérdezte, hogy miért csinálta, azt felelte, hogy "majd ebből tanul, elegem van a tanárnőből".

Az 51 éves tanárnő életveszélyes állapotba került, légmell és vérmell alakult ki nála, bal tüdeje összeesett, több végtagja is sérült és nem zárható ki maradandó fogyatékosság kialakulása. A vádirat szerint a jelenleg bűnügyi felügyelet hatálya alatt álló fiatalkorú fiú átlagot meghaladó értelmi képességgel rendelkezik. Bűncselekményéért tizenöt év szabadságvesztés is kiszabható.

Ha úgy érzed, segítségre van szükséged, hívd a krízishelyzetben lévőknek rendszeresített, ingyenesen hívható 116-123, vagy 06 80 820 111 telefonszámot! Amennyiben másvalakiért aggódsz, ezt az oldalt érdemes megnézned.

Előre kitervelte a támadást tanárára ellen a győri diák

Lezárták a vizsgálatot a tanárát megkéselő győri diák ügyében.

 

Hozzászólások

„Nem lehet a készülésre kényszeríteni egy nem neurotipikus gyereket” – így élte meg a középiskolai felvételit egy autista nyolcadikos

A középiskolai felvételi önmagában is komoly terhelést jelenthet egy nyolcadikosnak, egy autizmusspektrum-zavarral élő diáknál azonban a felkészülés egészen más kérdéseket is felvethet. Hogyan lehet hónapokon keresztül készülni, ha a gyerek nehezen veszi rá magát az otthoni tanulásra? Mit lehet tenni, ha jó képességei ellenére nem önálló a tanulásban? És hogyan választ iskolát egy család, ha közben azt érzi, hogy maga a felvételi rendszer elsősorban a neurotipikus, szabálykövető és rendkívül szorgalmas gyerekeknek kedvez?

Nem csak a rugalmas iskolakezdés van tervben, hanem a rugalmas óvodakezdés is

A kora gyermekkori ellátórendszer több ponton is átalakulhat a következő időszakban. A Civil Közoktatási Platform Dr. Kereki Judit kora gyermekkori jóllétért felelős államtitkárral egyeztetett a tervekről, amelyek között a rugalmas iskolakezdés visszaállítása mellett a rugalmas óvodakezdés lehetőségének megteremtése is szerepel.

@eduline.hu 🎓🧪 Novák Blanka biológus, aki fiatal kutatóként már 18 évesen a Nobel-díjátadón képviselte Magyarországot. A Brain Bar csütörtöki napján beszélgettünk vele. @Novák Blanka #eduline #stem #magyartiktok #fy #magyar ♬ eredeti hang - eduline.hu

Már igényelhetők az ingyenes laptopok a KRÉTA-ban, idén is sok a használt köztük

Már folyik a tanulói és pedagógus-laptopok igénylése a KRÉTA rendszerben. A regisztráció szeptember 17-én indult újra, az idei tanévben pedig elsősorban az 5. és 9. évfolyamos diákok kerülnek sorra. A tervek szerint az érintett tanulók már október elejéig megkaphatják az új eszközeiket. Mutatjuk, hol és hogyan lehet benyújtani az igénylést.