Bruttó 300 ezer forint alatt is lehet az átlagjövedelem: ezekkel az alapszakos diplomákkal keresnek a legkevesebbet
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
Franciaországban összesen 12 millió diáknak kell otthon maradnia.
A koronavírus-járvány terjedésének megfékezése érdekében hétfőn újabb utasításig bezár a bölcsődéktől az egyetemekig a teljes francia oktatási rendszer - jelentette be a francia elnök, Emmanuel Macron, aki szerint
"Mindannyiunk érdekében hétfőtől újabb utasításig a bölcsődék, az iskolák, a középiskolák, a gimnáziumok és az egyetemek zárva lesznek. Egyszerű ok miatt: a szakemberek szerint a gyerekeink és a legfiatalabbak terjesztik a leginkább a járványt - mondta a francia elnök.
Izraelben pedig március 13-tól bezárják az iskolákat és az egyetemeket, hogy ezzel csökkentsék az emberek közötti kontaktusokat, és így az új típusú koronavírus terjedését - jelentette a tizenhármas kereskedelmi televízió csütörtök esti híradása.
Az egyetemi oktatás szüneteltetését távoktatással próbálják megoldani, és az általános- és középiskolások számára is terveznek internetes és televíziós tanórákat. Az eltérő tantervű iskolákat és a diákotthonokat, valamint az óvodákat és a bölcsődéket egyelőre nem zárják be, ezekről a továbbiakban fognak dönteni - mondta Benjámin Netanjahu miniszterelnök.
Törökország pedig, ahol hivatalosan eddig csak egy ember szervezetében mutatták ki az új típusú koronavírust, a fertőzés terjedésének megelőzése céljából március 16-tól három hétig szünetelteti az oktatást a felsőoktatási intézményekben - jelentette be Ibrahim Kalin török elnöki szóvivő csütörtökön Ankarában, miután a kormányzat közel öt órán át tanácskozott az ügyről.
Bezárnak az egyetemek - csak távoktatás lesz a koronavírus miatt
Gulyás Gergely bejelentette, vészhelyzetet hirdettek az egész országra.
| Tetszett a cikk? Iratkozz fel hírlevelünkre |
Ha szeretnéd megkapni legfrissebb cikkeinket az érettségiről, az egyetemi-főiskolai és a középiskolai felvételiről, ha érdekelnek a felsőoktatás, a közoktatás, a nyelvoktatás és a felnőttképzés legfontosabb változásai, iratkozz fel hírleveleinkre. |
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
A Szegedi Törvényszék megsemmisítette a kormányhivatal elutasító határozatát, amely megakadályozta, hogy alapítványi fenntartásban induljon újra a 2024-ben bezárt intézmény. Az iskola a tervek szerint a 2027/2028-as tanévben nyithatja meg ismét a kapuit.
Akár 30 év tapasztalattal is csak bruttó 460 ezer forintot keresnek a kulturális dolgozók a szakszervezet szerint. A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) a pedagógusbérekhez igazodó bérrendezést követel, ezért a Tisza-frakció valamennyi országgyűlési képviselőjének levelet küldött. A szervezet október 19-én demonstrációt is tart Budapesten.
A szervezet szerint a döntés a polgári engedetlenség miatt kirúgott tanárok folyamatban lévő pereiben is fontos szerepet játszhat.
„Nem egy nulladik évfolyamra van szükség, hanem az első osztályt kellene módszertanilag és szemléletében máshogy elkezdeni” – reagált a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület (MOE) a Nemzeti Pedagógus Kar legújabb javaslatára. A szervezet szerint a nulladik osztály bevezetése gyakorlatilag irreális elképzelés, amely ahelyett, hogy megoldaná a problémát, csupán elfedné az iskolarendszer merevségéből fakadó hiányosságokat.
Ne kisiskolásokat várjanak a tanítók az első osztályba, hanem az iskola alkalmazkodjon jobban a hat-hét éves gyerekek életkori sajátosságaihoz – többek között ezt javasolja a Nemzeti Pedagógus Kar óvodai szakmai munkacsoportja. Szerintük az általános iskola első két évének, de legalább az első osztálynak a játékos átmenetről kellene szólnia.
Átfogó, életkornak megfelelő szexuális nevelést javasol az Európa Tanács mind a 46 tagállamában. A szervezet szerint a gyerekeknek nemcsak biológiai ismeretekre van szükségük, hanem arra is, hogy felismerjék a bántalmazást, tisztában legyenek a saját határaikkal, és tudják, mikor és hogyan kérhetnek segítséget.
Ezeket a feladatokat kapták közép- és emelt szinten az angolból érettségizők.
Fendler Judit több olyan esetet is felidézett, amikor állítása szerint kormányközeli vállalkozók és fideszes politikusok próbálták befolyásolni az egyetem beszerzéseit.
Nem mindegy, mikor fejeztétek be a tanulmányaitokat, és az sem, hogy utána továbbtanultok vagy munkába álltok.
A korai szelekció megszüntetését, a tankötelezettség 18 évre történő visszaemelését és 10-12 évfolyamos egységes iskolák létrehozását javasolja a Civil Közoktatási Platform (CKP).