Mennyi az annyi? Több, mint 4000 pedagógus hiányzik a rendszerből

Miközben zajlanak az iskolaérettségi vizsgálatok és az új Nemzeti alaptanterv bevezetése is nagy port kavart, egyre több kérdés merül fel a pedagógusbérekkel kapcsolatban is. Fontos kérdés azonban az is, hogy vajon hány pedagógus hiányzik a rendszerből?

  • Eduline

Az mfor.hu annak próbált utánajárni, hogy hány pedagógus hiányzik a magyar oktatási rendszerből. Tavaly szeptemberben Maruzsa Zoltán, az EMMI államtitkára úgy nyilatkozott, szerencse, hogy 700 üres óvodapedagógusi álláshely van, legalább a frissen diplomázók el tudnak helyezkedni. Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere egy hónappal később már arról beszélt, hogy nincs az országban pedagógushiány.

Korábbi cikkünkben írtunk arról, hogy Nahalka István oktatáskutató januári tanulmányában épp az ellenkezőjét bizonyítja. Tanulmányából kiderül, hogy nemcsak szinte minden szakot érint, de folyamatosan nő is a szakemberhiány. Képességfejlesztő pedagógusok és természettudományi tárgyakat tanító tanárok az iskolák harmadában hiányoznak, de átlag minden negyedik iskolában nincs matematika-, nyelv-, informatikaszakos szaktanár és gyógypedagógus sem.

Szűcs Tamás, a PDSZ elnöke is azt mondta: minden oktatásra fordított forintnak örülnek, de a mostani lépés nem lendít sokat "a szekéren", és a tanárhiányt sem orvosolja. A KSH legutolsó, 2019. III negyedéves adatai szerint 4261pedagógus állás volt betöltetlen Magyarországon, az üres álláshelyek aránya 1,6 százalék volt. A 4000-es határt még 2018. III. negyedévében érte el a tanárhiány, s az adat azóta sem megy lejjebb – olvasható az mfor.hu oldalán.

Az oldal utánanézett az állásajánlatoknak is. A közszféra állásportálja, a közigallas.hu összesen 4273 pozíciót tartalmaz, ebből a pedagógus keresőszóra e pillanatban 795 üres állás jön fel országos szinten, míg a tanár keresőszóra 891 pozíció, tanító keresőszóra 480 pozíciót hoz fel a portál. A többszázas lista a kisgyermeknevelőtől kezdve a családsegítőn az angol nyelvtanárig az összes pedagógusi státuszt felöleli, de látható szinten a legtöbb esetben óvodapedagógusi állást hirdetnek. 

A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete korábban azt mondta, hogy hiába emelte fel a kormány a minimálbért, a pedagógusfizetés vetítési összege még mindig a 2014-ben meghatározott 101 ezer forint. Ennek köszönhető, hogy egy mesterfokozatú oklevéllel rendelkező pályakezdő pedagógus pont annyi pénzt, bruttó 210 600 forintot keres, mint egy szakmunkás végzettséget igénylő állásban dolgozó munkavállaló.

Elmarad a nagy óraszámcsökkenés? Itt vannak a gimnazisták kerettanterv szerinti órái

Hány órával nőttek vagy csökkentek az új kerettantervben a diákok óraszámai a három fő tárgy esetén? Összehasonlítottuk a jelenleg még érvényben lévő kerettantervet az idén szeptembertől bevezetni kívánttal.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Hozzászólások

Müller Anna: „Kellene egy rendelet arról, hogy délután két óra után ne lehessen tanítás”

Több mint három évtizeden át tanított matematikát és kémiát, ma országgyűlési képviselőként és az Oktatási Bizottság alelnökeként foglalkozik azzal a rendszerrel, amelynek működését saját bőrén tapasztalta. Müller Anna szerint a pedagógusok teljesítményét igenis értékelni kell – de nem mereven és ellenőrzés alapon. Arról beszélgettünk vele, hogyan változott meg a tanári pálya a 90-es évek eleje óta, miért hagyta ott az osztálytermet a politikáért és mit nem lehet számszerűsíteni egy pedagógus munkájában.

Lannert Judit: év végére elkészítik a magyar oktatás stratégiáját

Az oktatási miniszter szerint a gyerekek olyan digitális környezetben nőnek fel, de ez lehetőség és veszély is egyben, ezért az oktatási stratégia része lesz a mesterségesintelligencia-stratégia is. „A közösségi média használata kiszoríthatja az elmélyült olvasást, a személyes beszélgetéseket és a pihenést. A mesterséges intelligencia átgondolatlan alkalmazása pedig csökkentheti az önálló gondolkodás és gyakorlás lehetőségét, ha a tanuló rendszeresen a gépre bízza a feladat megoldását” – emelte ki a Lannert, majd hozzátette, hogy a stratégia része lesz ezért Magyarország oktatási és képzési mesterségesintelligencia-stratégiája is, aminek hamarosan megkezdik társadalmasítását.

Hivatalosan is vége a kettős vezetésnek a szakképzésben: napokon belül kiírják a szakképzési centrumok főigazgatói pályázatait

Elfogadták a szakképzési törvény módosítását, amely alapjaiban alakítja át a szakképzési centrumok vezetését. Év végén megszűnik a jelenlegi főigazgatók és kancellárok megbízatása, 2027-től pedig már egy kézben összpontosul a centrumok szakmai és törvényes működésének irányítása. Az új főigazgatói posztokra hamarosan megjelennek a pályázatok.

@eduline.hu Bemutatkozik Sutyi, az ELTE bölcsész macskája🐱 #cica #cutecat #magyar #magyartiktok #fy ♬ eredeti hang - eduline.hu

Már igényelhetők az ingyenes laptopok a KRÉTA-ban, idén is sok a használt köztük

Már folyik a tanulói és pedagógus-laptopok igénylése a KRÉTA rendszerben. A regisztráció szeptember 17-én indult újra, az idei tanévben pedig elsősorban az 5. és 9. évfolyamos diákok kerülnek sorra. A tervek szerint az érintett tanulók már október elejéig megkaphatják az új eszközeiket. Mutatjuk, hol és hogyan lehet benyújtani az igénylést.