Újra kevesebbet ér a tanárok bére? Itt vannak a 2020-as számok

A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) szerint havonta már százezrekben mérhető veszteség éri a tanárokat, mert bérüket nem az aktuális, hanem még most is a 2014-es minimálbérhez kötik.

  • Eduline

Bár a kormány most nyolc százalékkal, bruttó 161 ezer forintra emelte a minimálbért, ez semmit nem jelent a tanárok nagy többsége számára, mert fizetésük számításakor nem ezt az összeget, hanem a hat évvel ezelőtt érvényes 101 ezer forintot veszik alapul - írja a Népszava.

Az oldal azt írja, a PDSZ szerint emiatt fordulhat elő az, hogy egy mesterfokozatú oklevéllel rendelkező – azaz hat évet főiskolán, vagy egyetemen tanuló – pályakezdő pedagógus pont annyi pénzt, bruttó 210 600 forintot keres, mint egy szakmunkás végzettséget igénylő állásban dolgozó munkavállaló.

Hozzáteszik: az Európai Bizottság tavaly októberi jelentése szintén lesújtó képet festett. Egy kezdő tanár egyetemi diplomával is csak bruttó 200 ezret kap Magyarországon – írták –, miközben Liechtensteinben 2 millió 400 ezer forintnyi bér jár az ugyanilyen végzettségű pedagógusoknak.

Ahogy korábban mi is írtunk róla, a Pedagógusok Szakszervezetének (PSZ) alelnöke, Totyik Tamás már szeptember végén figyelmeztetett: éves szinten legalább 45 órát dolgoznak ingyen a tanárok, a túlmunka miatt pedig 25 százalékuk azonnal elhagyná a pályát, ha tehetné.

Friss felmérés: a pedagógusok 18%-a az első lehetséges alkalommal elhagyná a pályát

Gyorsjelentést tett közzé a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) arról, mennyit dolgoznak a pedagógusok a saját bevallásuk alapján.

Tetszett a cikk? Iratkozz fel hírlevelünkre

Ha szeretnéd megkapni legfrissebb cikkeinket az érettségiről, az egyetemi-főiskolai és a középiskolai felvételiről, ha érdekelnek a felsőoktatás, a közoktatás, a nyelvoktatás és a felnőttképzés legfontosabb változásai, iratkozz fel hírleveleinkre.

Hozzászólások

Müller Anna: „Kellene egy rendelet arról, hogy délután két óra után ne lehessen tanítás”

Több mint három évtizeden át tanított matematikát és kémiát, ma országgyűlési képviselőként és az Oktatási Bizottság alelnökeként foglalkozik azzal a rendszerrel, amelynek működését saját bőrén tapasztalta. Müller Anna szerint a pedagógusok teljesítményét igenis értékelni kell – de nem mereven és ellenőrzés alapon. Arról beszélgettünk vele, hogyan változott meg a tanári pálya a 90-es évek eleje óta, miért hagyta ott az osztálytermet a politikáért és mit nem lehet számszerűsíteni egy pedagógus munkájában.

Lannert Judit: év végére elkészítik a magyar oktatás stratégiáját

Az oktatási miniszter szerint a gyerekek olyan digitális környezetben nőnek fel, de ez lehetőség és veszély is egyben, ezért az oktatási stratégia része lesz a mesterségesintelligencia-stratégia is. „A közösségi média használata kiszoríthatja az elmélyült olvasást, a személyes beszélgetéseket és a pihenést. A mesterséges intelligencia átgondolatlan alkalmazása pedig csökkentheti az önálló gondolkodás és gyakorlás lehetőségét, ha a tanuló rendszeresen a gépre bízza a feladat megoldását” – emelte ki a Lannert, majd hozzátette, hogy a stratégia része lesz ezért Magyarország oktatási és képzési mesterségesintelligencia-stratégiája is, aminek hamarosan megkezdik társadalmasítását.

Hivatalosan is vége a kettős vezetésnek a szakképzésben: napokon belül kiírják a szakképzési centrumok főigazgatói pályázatait

Elfogadták a szakképzési törvény módosítását, amely alapjaiban alakítja át a szakképzési centrumok vezetését. Év végén megszűnik a jelenlegi főigazgatók és kancellárok megbízatása, 2027-től pedig már egy kézben összpontosul a centrumok szakmai és törvényes működésének irányítása. Az új főigazgatói posztokra hamarosan megjelennek a pályázatok.

@eduline.hu Bemutatkozik Sutyi, az ELTE bölcsész macskája🐱 #cica #cutecat #magyar #magyartiktok #fy ♬ eredeti hang - eduline.hu

Már igényelhetők az ingyenes laptopok a KRÉTA-ban, idén is sok a használt köztük

Már folyik a tanulói és pedagógus-laptopok igénylése a KRÉTA rendszerben. A regisztráció szeptember 17-én indult újra, az idei tanévben pedig elsősorban az 5. és 9. évfolyamos diákok kerülnek sorra. A tervek szerint az érintett tanulók már október elejéig megkaphatják az új eszközeiket. Mutatjuk, hol és hogyan lehet benyújtani az igénylést.